2012. május 31., csütörtök

Az arany árfolyama egyre inkább a dollár más devizákkal szembeni teljesítményének függvényévé kezd válni ...


2008 óta az arany árfolyama egyik évben sem csökkent, a hangulat azonban megváltozni látszik. A befektetők a jelek szerint egyre inkább az amerikai és német államkötvényekben keresik a biztonságot, s az aranyat egyre kevésbé tekintik biztonságos menedéknek - mondta a lapnak James Steel, a HSBC aranypiaci szakértője. A probléma a nemesfémmel az, hogy az amerikai állampapírok iránti kereslet a dollár erősödését vonta maga után, s ez stagnáló aranyárfolyam mellett is emelkedő aranyárakat jelent a más devizákban számoló befektetőknek. Az arany árfolyama egyre inkább a dollár más devizákkal szembeni teljesítményének függvényévé kezd válni, s a várakozások most az erősebb dollár irányába mutatnak. Perry Olson, a 2,3 milliárd dollárnyi vagyont kezelő Atherton Lane Advisers ügyvezetője elmondta, hogy ügyfelei portfólióiban 10 százalékról 5 százalékra csökkentette az arany súlyát áprilisban, mivel középtávon a dollárerősödéstől tart. Hosszabb távon még mindig jó befektetésnek tartja az aranyat, azonban attól teszi függővé az ismételt bevásárlást, hogy a következő egy-másfél hónapban milyen hírek érkeznek Európából. A két legnagyobb aranyhoz kötött tőzsdén jegyzett alap, az SPDR Gold Trust és az iShares Gold Trust, amelyek fizikai aranyat tartanak portfólióikban szintén adtak el az elmúlt hónapokban a befektetői kereslet csökkenésére reagálva. Sok más intézmény is csökkentette az arany súlyát a portfóliókon belül, hedge fundok és nyugdíjalapok is erősítették az utóbbi időben az eladói oldalt - írja a lap.. Ennek eredményeként május közepére 2009. januárja óta nem látott alacsony szintre süllyedt az arany emelkedésére nyitott pozíciók állománya az amerikai Commodity Futures Trading Comission adatai szerint. A múlt héten ugyan már némi emelkedés volt megfigyelhető, azonban a vételi pozíciók állománya még így is éves mélypont közelében tartózkodik. Az arany árfolyamának esése éles ellentétben áll az első negyedévben tapasztalt folyamatokkal, január elejétől március végéig még 14 százalékkal emelkedett a nemesfém árfolyama. Az arany egyre inkább úgy viselkedik, mint egy kockázatos eszköz, s nem pedig ahogy egy befektetési menedéknek illik - vélte Joe Foster, a Van Eck Global International Investors Gold Fund portfólió menedzsere. James Steel szerint a dollár erősödése a fizikai arany legnagyobb piacán, Indiában is kedvezőtlen hatással van a keresletre. A rúpiában kifejezett árfolyam emelkedik, s ez nem csak a kereslet csökkenését hozza magával, de számos indiai befektetőt arra ösztönöz, hogy realizálja eddig elért profitját. A fizikai arany iránti kereslet csökkenése mérhető, az idén eddig 5 százalékkal maradt alatta a tavaly mért mennyiségnek a World Gold Council adatai szerint. Ugyanakkor vannak olyan jelek is, amelyek arra utalnak, hogy a nemesfém a kedvezőtlen tendenciák ellenére mégiscsak megtarthatja menedék szerepét. Több jegybank jelentéséből is kitűnt, hogy az első negyedév folyamán növelték aranytartalékaikat, s nettó vásárlóvá váltak az elmúlt évek nettó eladói pozíciójából. Az arany változatlanul a tőke megőrzésének egyik fontos eszköze maradt - mondta Juan Carlos Artigas, a World Gold Council elemzője. S a kockázatok az inflációs nyomással kapcsolatban megvannak a világ pénzügyi rendszerében, még mindig sokan gondolják úgy, hogy a világ vezető gazdaságai ismét pénznyomtatással próbálják orvosolni a gyenge növekedés jelentette bajokat. Ez pedig ismét az arany iránt kereslet élénkülését hozhatja magával.
Forrás: Napi Gazdaság

2012. május 30., szerda

...ha ez a támasz elesik, akkor az esés csak 1520-1530 dolláron állhat meg ...


Az arany augusztusi határidős árfolyama 20,2 dollárral csökkent a keddi kereskedésben, az 1,3 százalékos csökkenés gyakorlatilag az elmúlt két nap emelkedését teljes egészében elmosta. A fő ok a csökkenés mögött a dollár erősödése volt, ami azért következett be, mivel az Egan Jones leminősítette a spanyolokat. A legaktívabb határidős árfolyam az arany esetében 20,2 dollárral 1551 dollárra csökkent, ami szinte teljes egészében elegendő volt ahhoz, hogy az elmúlt két kereskedési nap 20,6 százalékos emelkedését ellensúlyozza. A fő ok az esés mögött az volt, hogy az eurózónás aggodalmak fokozódtak, a befektetők pedig a menedéknek tartott dollárba menekültek. Az Egan Jones hitelminősítő leminősítette a spanyolokat, ami azonnali esést hozott az euró piacán, a dollár olyan erős szintre emelkedett, amire 2010 óta nem volt példa. Szakértők szerint a dollár erősödése és az arany iránti alacsonyabb kereslet elegendő volt ahhoz, hogy a befektetők teszteljék az 1550 dolláros árfolyamnál látható támaszszintet. Elemzők szerint, ha ez a támasz elesik, akkor az esés csak 1520-1530 dolláron állhat meg.A spanyol leminősítés igaz rövid távon az aranyra nyomást helyezett, hiszen az arany jól korrelál rövid távon az olyan kockázatos eszközökkel, mint a részvénypiacok vagy az euró, viszont hosszabb távon a leminősítés mindenképpen támogathatja az árfolyamot. A bizonytalanságok miatt a dollár mellett az arany is egy menekülő deviza, és amennyiben a dollár szénája sem fog olyan jól állni, akkor végső soron marad az arany, mint védelmi eszköz a nehéz helyzetekben.
Forrás: portfolio.hu

2012. május 29., kedd

...lényeges elmozdulás hétfőn nem történt...


Hétfőn az európai országokban nyitva voltak a tőzsdék, de az amerikai emlékezés napja miatt az Újvilágban zárva maradtak, azonban lényeges elmozdulás hétfőn nem történt. A hétfői záróár megegyezik a pénteki 1573 USD/uncia szinttel. Kedd hajnalban a távol-keleti kereskedés végén is 1575-ös szinten áll az ár. A kereskedelem vérszegény volt. A befektetők  a legfontosabb amerikai nem mezőgazdasági foglalkoztatási adatokat várják  és a kínai hivatalos beszerzési menedzser indexet, amely adatok a héten  később jelennek meg, és várják az információkat a világ két legnagyobb gazdasága alatt teljesítő eurózóna zűrzavaráról. A fizikai aranypiacot az jellemzi, hogy az emberek nem tudják, hogy merre fajulnak el a dolgok, ezért kivárnak a nemesfém vásárlásokkal. Arany ára tehát alig változott kedden, miután a mélyülő  spanyol  válság miatt egyre nagyobb aggodalomra lobbant  az euróövezet,  ami két év óta a legalacsonyabb szintre nyomta az eurót  a dollárral szemben. Az aranytömbök ára májusban 5 %-ot esett, ami a legnagyobb havi csökkenés december óta. Görögországnak az euróövezetből történő kilépése miatti bizonytalanságok miatt csökkent az euró értéke, emelkedett a dolláré, így a dollárban mért áruk ára egyaránt csökkent, beleértve a nemesfémeket is. Az erősödő dollár kezdi elvenni az aranytól a biztonsági tartalék szerepet, különösen azért, mert rövidtávra nem várható pénzügyi lazítás a FED-től. Spanyolország nemzetközi segítség kérése messze nagyobb pánikot okozna, mint a teljes görög helyzet, emiatt elképzelhető az 1600-as aranyárszint áttörése, ahogy erre az elmúlt héten sikertelen próbálkozásokat láthattunk. A spanyol pénzügyek miatti piaci aggodalmak arra vezethetők vissza, hogy az ország 10 éves hitelfelvételi költségei a veszélyesnek tartott 7 százalékos kamatszintet meghaladják, így kockázati prémium a spanyol államadósságra  az alacsony kockázatú német Bunds (államkötvény) felett csúcsra emelkedett.
 Forrás: tozsdeforum.hu

2012. május 28., hétfő

... a nyitott kötésállomány mind az aranynál, mind az ezüstnél fokozatosan emelkedik ...


Az utóbbi hetekben vegyesek a jelek az arany és az ezüst piacán azzal kapcsolatban, hogy neki tudnak-e újra lendülni a több hónapja tartó gyengélkedés után, vagy a globális kockázatcsökkentés a nemesfémek piacán is további pozíciólikvidálásokat és emiatt folytatódó árcsökkenést okoz-e. Az egyik legfontosabb tényező, a dollár trendszerű és jelentős felértékelődése erős ellenszélnek számít az arany és az ezüst számára. Az amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) péntek este közzétett adatai szerint a nyitott kötésállomány mind az aranynál, mind az ezüstnél fokozatosan emelkedik, ami újra élénkülő befektetési kedvet tükröz, így pozitív jelnek számít. Közben azonban a nettó spekulatív long pozíciók száma csökkent, illetve alacsony szinten ragadt az utóbbi hetekben. Ez többek között arra utal, hogy a hirtelen nagyobb árfolyamkilengéseket produkálni képes spekulatív befektetői kör (pl. hangsúlyosan a hedge fundok) egyelőre korlátozottan hisz egy újabb Fed felőli monetáris élénkítő programban (pl. QE3). Egy ilyen program a dollár gyengítésén és az inflációs kockázatokon keresztül valószínűleg újra áremelkedést generálna, de amíg egy ilyen programnak esélyét nem látják jelentősnek a piaci szereplők, addig (főként a spekulatív hozzáállású szereplők) távol tartják magukat a nemesfémpiaci pozíciók újbóli kiépítésétől (is).  A harmadik amerikai élénkítő programmal, illetve az újbóli nemesfém árfolyam-emelkedéssel kapcsolatos korlátozott hitre utal az is, hogy a teljes nyitott kötésállományon belül a nettó spekulatív pozíciók aránya (az áremelkedéssel kapcsolatos meggyőződés mértékét is tükrözi) az aranynál közel négyéves, az ezüstnél féléves mélypontra esett a legfrissebb adatok szerint. A spekulatív "meggyőződés" persze nem véletlenül ilyen alacsony, hiszen az aranynál egy négyéves emelkedő trend tört meg az elmúlt hetekben, míg az ezüstnél már egy éve csökkenő trendről beszélhetünk. Mindezek mellett a dollárban jegyzett nemesfémekre (ahogy a nyersanyagokra is) árcsökkentő hatással, eladói nyomással van az, hogy a dollár masszív erősödő trendben van a legtöbb devizával szemben jórészt az eurózóna adósságválságával kapcsolatos egyre terjedő félelmek, illetve a globális gazdasági lassulás miatti általános kockázatcsökkentés miatt. Amint szintén a CFTC adatai alapján rámutattunk: a dollár rendkívüli népszerűségnek örvend az euró, illetve a svájci frank ellenében is.
Forrás: portfolio.hu

2012. május 25., péntek

A dollár és az arany jellemzően együtt „tandemoznak”...


A dollár árfolyama április vége óta csak egy utat ismer: mindig csak előre és egyre csak feljebb.  Amíg ez a szárnyalás eltart, addig nincs sok esély az aranyár emelkedésére. A mostani 1,26 alatti euró-dollár keresztárfolyam helyett legalább 1,30 fölé kéne visszatornásznia magát az eurónak ahhoz, hogy az unciánként 1.600 dollár feletti árszinteknek ismét realitása legyen – tájékoztat a www.aranypiac.hu. Miközben az egész világot maga alá temetik az adóssághegyek, csökken az arany és az ezüst ára. Hogyan lehetséges ez, ha mindez idáig éppen a drámai adósságnövekedés, pontosabban a mögöttes könnyű pénz politikája szolgáltatta a legfőbb érveket a nemesfémek drágulása mellett? Az arany árfolyamát számos tényező befolyásolja, az államadósságok problémája csak egy a sok közül. Lehet boncolgatni az arany és az ezüst árfolyama közötti viszonyítási arányokat, a kitermelés költségeit, a jegybanki aranyvásárlások alakulását, a reálkamatokat és az inflációt, a technikai kereskedés mozgatórugóit, az aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok térnyerésének hatását, az ázsiai fogyasztók arany iránti igényét, az ékszeriparban megfigyelhető szezonalitásokat, a határidős kereskedés letéti díjainak vagy a törvényi és adózási szabályozások befolyását a spekulációra illetve a fizikai aranyvásárlásra, hangulati tényezőket, manipulatív céllal történő intervenciók lehetőségét és még nagyon sok minden más egyebet. Mindezek mellett még a dollár ereje is hangsúlyos befolyással bír a sárga nemesfém jegyzésére. A dollár és az arany jellemzően együtt „tandemoznak”. Pedig náluk egyenlőtlenebb párost nehéz elképzelni. Az amerikai fizetőeszköz mögött „fedezetként” felhalmozott adósság ebben a pillanatban megközelíti a 16.000.000.000.000 (16 billió) dollárt, de az USA-dollár ennek ellenére nem veszít keresettségéből tartalék- és kereskedelmi devizaként. Emellett ott van az arany, amely véges földi előfordulása miatt, hosszútávú kincsképzőként és végső fizetőeszközként kitüntetett megbecsülésnek örvend világszerte.
Ha a dollár árfolyama esik, akkor az aranyé emelkedik – legalábbis többnyire. És fordítva ez ugyanígy igaz. E két fizetőeszköz egymással való hagyományos kapcsolata immár hetek óta rányomja a bélyegét a nemesfém árfolyamának alakulására. Az ok prózai: Mivel az euró, amely a világ második számú tartalékdevizája, az eszkalálódó európai válság eredményeként éppen holtvágányra manőverezi magát, valósággal menekül a tőke az amerikai dollárba. A teljesen kiszámíthatatlan görög fejlemények és azok következményei miatt amúgy is a félelem az úr a piacokon. A részvényindexek nemzetközileg mélyrepülésben vannak, mivel a befektetők a kockázatokat csökkentve jelenleg inkább a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosító likviditást választják és némi túlzással mindent adnak, ami csak pénzzé tehető. A dollár iránti kereslet tehát erős, így a „zöldhasú” felértékelődik, és ezt a nyersanyagok – köztük az arany is – mintegy tükörképként megszenvedik. A dollár menedék szerepe ismét előtérbe került, és az index látványos emelkedésbe fordult. Ezzel egy időben kezdetét vette az aranyár korrekciója az akkoriban elért történelmi rekordszintekről. Aztán a tavalyi év vége felé megállt a dollár erősödése, így az idei első negyedévben az arany is visszakapaszkodott a történelmi magasságokba. Április vége óta azonban ismét egyértelműen felfelé vette az irányt az amerikai fizetőeszköz jegyzése, és ez újfent padlóra küldte a nemesfémet. Ha a dollár tejes egészében kihasználná a technikailag lehetséges emelkedési potenciálját, úgy kizárólag ez alapján szakadhatna az arany akár még 1.350-1.450 dollárig is tovább.
Forrás: profitline.hu

2012. május 22., kedd

Csak a remegő kezű befektetők hullottak ki a piacról...


Ugyanakkor a jellemzően hosszútávra tervező fizikai vásárlóknál, valamint az aranyra specializálódott tőzsdén kereskedett alapoknál (ETF) egyáltalán nem lehet masszív eladói hullámról beszélni. A legendás tőzsdeguru, André Kostolany megfogalmazása szerint az ilyen korrekcióknál pusztán a remegő kezű befektetők hullanak ki a piacról, ezért az elemzők többsége abból indul ki, hogy amint ez a folyamat lezárul, a kurzus egy új bázisról épülve kezdheti meg ismét az emelkedést. Ennek során továbbra is az árfolyam eddigi történelmi rekordja számít a következő elérendő célnak.
Forrás: Privátbankár.hu

...a nemesfém iránti globális kereslet az év első három hónapjában visszaesett...


Az utóbbi időszakban kitisztultak a túlvett spekulatív pozíciók a határidős tőzsdéken, de nagy hatással volt az Indiában megemelt importvámok miatt visszaeső kereslet is, ami húzta lefelé az arany árát. Továbbá jelentős nyomás érkezett még az utóbbi két hétben az erős dollár felől a nyersanyagok, köztük a nemesfém piacára. A dollár index zsinórban 12 egymást követő napon erősödött, amire a zöldhasú erejét az euróval, japán jennel, angol fonttal, kanadai dollárral, svéd koronával és a svájci frankkal szemben együttvéve mutató index 1973-as indulása óta nem volt még példa. Ugyanakkor a jellemzően hosszútávra tervező fizikai vásárlóknál, valamint az aranyra specializálódott tőzsdén kereskedett alapoknál (ETF) egyáltalán nem lehet masszív eladói hullámról beszélni. A Credit Suisse úgy véli, hogy az arany ára eddig még nem reagálta le a tízéves futamidejű inflációkövető kötvények (Treasury Inflation Protected Securities, TIPS) trendszerű emelkedését Amerikában. Márpedig az aranyár hagyományosan ezzel párhuzamosan alakul, ami nem véletlen, hiszen az infláció növekedése a reálkamatok csökkenését eredményezi, ez pedig egyike az arany keresletét döntő módon befolyásoló tényezőknek. A bank stratégái ezért abból indulnak ki, hogy ezt az ellentmondást az arany árfolyamának emelkedése fogja majd feloldani. Az Arany Világtanácstól (World Gold Council) érkező legfrissebb fundamentális adatok az idei első negyedévre vonatkozólag szintén adnak muníciót az arany mellett érvelőknek. Bár a nemesfém iránti globális kereslet az év első három hónapjában visszaesett 5 százalékkal, ez leginkább az ékszeripar csökkenő fogyasztásának tudható be. A stratégiai nagybefektetők – köztük Soros György, aki újabban csaknem megnégyszerezte aranybefektetéseit – és a jegybanki aranyvásárlások által támasztott kereslet ezzel szemben erős tudott maradni. Ez a befektetési portfoliókban meglévő kockázatok kezelésének, egy szélesebb diverzifikációs szükséglet felé mutató tartós trendnek a jele. Ennek kapcsán különösen egyes ázsiai országok hajlamosak az aranyár mérséklődését bevásárlásra kihasználni. Az aranyár elmúlt heti visszaemelkedése részben technikai természetű, részben az amerikai konjunktúra körüli aggodalmak okozták. Előbb középszerű foglalkoztatási adatokról jöttek hírek, majd a gazdaság növekedésével kapcsolatosan érkező negatív kilátások mozgatták meg a befektetők fantáziáját arra vonatkozólag, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Bank (Fed) valamilyen formában ismét a monetáris lazítás eszköztárához nyúlhat. Az arany árfolyama a hónap eleje óta 7,5 százalékot esett vissza. A technikai kereskedés buktatóinak kiszolgáltatott nemesfém még az erős dollárnak és az általános piaci letargiának is áldozatul esik, és egyelőre képtelen pontot tenni a tavaly szeptember óta tartó korrekciója végére. Az események hátterében az amúgy periférikus jelentőségű görög gazdaság vergődése és Athén politikai csődje áll, amely Európa centrális erőterébe manőverezve magát pusztító erővel súlyt le a piacokra – tájékoztat a www.aranypiac.hu. 2011. szeptember 6-án érte el eddigi történelmi rekordját az arany jegyzése. Aznap a londoni fizikai kereskedésben 1.895 dolláron rögzítették egy uncia (31,1 gramm) arany árát. Ugyanazon a napon a svájci jegybank közleményben tudatta, hogy a jövőben már nem fogja engedi 1,2-nél alacsonyabb szintre a svájci frank euróval szembeni árfolyamát. Erre az intézkedésre azt követően került sor, hogy a tavaly nyáron felerősödött általános válsághangulatban az alpesi deviza csaknem az euróval való paritásig felértékelődött, ami komoly kockázatot jelentett a svájci gazdaság számára, ráadásul felvetve a defláció veszélyét is. Az aranyár rekordjának és a frank árfolyamrögzítésének különös egybeesését leginkább az teszi elgondolkodtatóvá, hogy az arany árfolyama ettől kezdve rabjává vált egy elhúzódó korrekciónak. A kurzus azóta hullámvölgyeken és -hegyeken át véve az irányt 1.554 dollárra érkezett meg Londonban a tegnapi nap folyamán, ami közel 20 százalékos mínusz jelent annak, aki dollárban fizetve a csúcson szállt be az aranyba. Ugyanakkor Európából nézve ez a korrekció kevéssé érthető. A pénzügyi világ gondjai kicsit sem csökkentetek az utóbbi időkben, és ezeket még politikai válság is tetőzi Európa több országában. Mindez az egyre kritikusabb szinteket elérő euróválság és a kontinens romló gazdasági kilátásainak képében mutatkozik meg. Ennek ellenére az arany árfolyama meredek emelkedés helyett csökken, és ez most bizonytalanságot szül a befektetők körében. A válság köröttünk van, és a befektetők aggódnak a megtakarításaik biztonságáért. Az arany ennek ellenére mégsem tölti be biztonsági menedék szerepét. Ez annál is meglepőbb, mint hogy az Európai Központi Bank legutóbbi májusi Havi jelentése bár kiegyensúlyozott megfogalmazásokkal igyekszik nyugtatni a kedélyeket, számos ponton mégis árulkodó kijelentéseket tesz: „A legfrissebb euroövezeti felmérési mutatók széles körű bizonytalanságra utalnak a gazdasági szereplők körében. Az év során a konjunktúra fokozatos magára találására lehet számítani. Ezzel együtt a kilátásokat változatlanul lefelé mutató kockázatok övezik.” Az EKB jelentés számszerűsített adatai mindenesetre világos nyelvet beszélnek. Az elemzők eddigi előrejelzésével szemben 10,6 százalék helyett 11 százalékra növekszenek az euroövezet idei munkanélküliségi rátájával kapcsolatos várakozások. A jelentés szerint a 2012-es év gazdasági növekedése 0,1 százalékra eshet vissza. Az inflációs előrejelzések pedig a még februárban becsült 1,9 százalékról mostanra 2,3 százalékra ugrottak meg. Az arany menedékszerepének időleges elvesztése valójában nem szokatlan jelenség. Ilyenre volt példa már máskor is az arany történetében. Legutóbb 2008 végén, amikor az Egyesült Államokból kiinduló pénzügyi válság hirtelen drámai dinamikával átcsapott az Atlanti óceánon. Az arany árfolyama akkor is minden várakozás ellenére, emelkedés helyett meredek zuhanást mutatott. Aznap, amikor 2008. szeptember 15-én az amerikai Lehman Brothers befektetési bank csődvédelembe menekült 775 dollárt kellett fizetni egy uncia aranyért. Az azt követő két hétben 905 dollárig szaladtak el a jegyzések, csak azért, hogy további egy hónappal később már mindössze 700 dollárra essenek vissza. Ez sokaknak okozott akkor fejtörést, főleg, hogy 2008 tavaszán egyszer már átlépte a kurzus a mágikus 1.000 dollárt is. Az 1.000 dollár ismételt elérésére mindenesetre egy egész évet kellett akkoriban várni a Lehman-katasztrófa után, majd azt követően az arany ára csaknem zsinóron húzva emelkedett tovább. Mint minden piacon, úgy az arany esetében is vannak időszakok, amelyeket a hosszútávú befektetők kiülni kénytelenek. Egy bikapiac normális velejárója a megtisztulás, amikor spekulatív befektetők a legkülönfélébb okokból kifolyólag zárhatják a pozícióikat. A legkézenfekvőbben likviditási nehézségek vezethetnek aranyeladáshoz. Legyen szó általános pénzszűkéről a kisbefektetőknél az egyéb jövedelemtermelő források elapadása miatt vagy a spekulánsok pozíciótisztításáról, amit az árfolyam technikai képének változása szül. De a rossz piaci hangulat hatására a nagy befektetési alapokból fokozottan kivont betétek finanszírozása is szükségessé teheti egyes eszközök likvidálását, mint ahogy a bankok egymás közötti hitelezésére előteremtendő dollár likviditás is. Mindez csak néhány figyelembevételre ajánlott szempont, hiszen a befektetői reakciók mindig rendkívül összetettek. És különösen az arany piacának hátterében működő mozgatórugókra igaz az, hogy azok teljes terjedelmükben gyakran még a közeli megfigyelők számára is rejtve maradnak. Az mindenesetre aligha vitatható, hogy az elmúlt években éppen a válság leküzdésére tett intézkedések lökték egyre feljebb az arany árát. Ezért amíg a válságból való kilábalásra nincs más recept, mint a pénzmennyiség további bővítése, addig az árfolyam aktuális gyengélkedése nem változtat semmit a hosszútávú kilátásokon.
Forrás: Világgazdaság.hu Szerző: Aranypiac.hu