2013. május 13., hétfő

Míg Nyugaton a hulló késekbe nem nyúl befektető, addig az emberek Keleten az esésbe magabiztosan belevesznek.


Az 1.500 dollár úgy tűnik, kritikus vízválasztó az arany árfolyamában, alatta a medvék, felette a bikák érezhetik fölényben magukat. Sokak szerint ez az a mágikus határ, amely felett megfordulhat az arany - ETF-ekből (tőzsdén kereskedett alapok) jelenleg kifelé áramló tőke iránya, ami ahhoz kéne, hogy ismét stabilizálódjon és felfelé induljon el a nemesfém árfolyama. Számos jel utal arra, hogy e körül az érték körül fog mozogni a jegyzés az év hátralévő részében, a legtöbb idei évre vonatkozó elemzői célár-prognózis is nagyjából 1.500 dollár körüli árakról szór. Ez az az árszint, amely környékén még levegőhöz juthatnak a bányacégek, tartósan ez alatt azonban már fulladás és csődhullám fenyegeti őket.

Miközben a legtöbb befolyásoló tényező pillanatnyilag inkább rosszat, mint jót sejtet, a fizikai kereslet marad az a szalmaszál, amelybe a nemesfém leginkább megpróbálhat kapaszkodni. A kínai és indiai vásárlók az elmúlt hetekben tanúbizonyságát tették annak, hogy Ázsia mennyire más világ. Míg Nyugaton a hulló késekbe nem nyúl befektető, addig az emberek Keleten az esésbe magabiztosan belevesznek.

A londoni árfixingben április közepén elért 1.380 dolláros mélypontjáról visszaemelkedett az arany árfolyama az 1.483 dolláros ellenállás közelébe. Miután innét már nem volt tovább folytatás az előretörésben, most ismét a csökkenő tendencia érvényesül. Ennek során visszakerülhet a kurzus 1.400 dollár alá és tesztelheti újra az ez évi mélypontját. Amennyiben az ottani támaszszint nem bírná a terhelést és elesne, újult dinamikával szabadulhatna el az eladói nyomás a New York-i azonnali jegyzésben már látott 1.320 dolláros szintig. Ennél mélyebb tartománnyal egyelőre nem indokolt számolni, mert az elmúlt hetekben megmutatkozott vételi erő okot ad a bizalomra, hogy ennél lejjebb most azért nem kerülne az árfolyam. Ugyanakkor 1.450 dollár fölé visszatérve folytatódhatna még egy ideig az oldalazás 1.470-1.480 dollár körül, sőt átmenetileg akár 1.500 dollár fölé is elszökhetne a jegyzés, ahonnét azonban szinte biztos, hogy most még lepattanna.
Forrás: aranypiac.hu