2012. december 28., péntek

Az aranypiac.hu elemzése szent estére.

Nem is olyan rég még 10% felett járt az idei év dollárban mért árfolyamnyeresége az aranynál. Hogy az év végén most mégis minden annyira másként alakul, mint ahogy arra korábban számítani lehetett, arra nehéz igazán jó magyarázatot találni. Lehet egy nagy piaci szereplő keze a dologban, aki abban érdekelt, hogy az év zárónapjára mesterségesen nyomja le az árakat, de lehet szerepe benne az USA költségvetését megtizedelő, küszöbön álló fiskális szakadéknak. Ez a fogalom a költségvetési hiány csökkentése céljából törvényileg már korábban eldöntött adóemelésekből és kiadáscsökkentésekből álló, tehát automatikusan érvénybe lépő intézkedéscsomagot takar, amely ismét recesszióba, más szóval gazdasági szakadékba taszíthatja az Egyesült Államokat.

 Az utóbbi öt hónap emelkedő trendje már december elején megtört az aranynál, és ezzel felsejlett egy további áresés lehetősége. Az azóta kirajzolódó markáns korrekció ennek ellenére váratlan fejlemény. Az erős támasznak gondolt 1.680 dollár környéki árfolyamszint ezúttal különösebb ellenállás nélkül esett el, nem úgy mint november első napjaiban, amikor még képes volt innét észak felé fordulni a jegyzés. Negatív fejlemény most, hogy ismét a technikailag fontos 200-napos mozgóátlag alá érkezett meg a nemesfém árfolyama, és ez szintén a medve-hangulatot erősíti. A közvetlen előttünk álló időszakban a jelenleg 1.613 dollár felé mutató hosszútávú diagonális trendvonal lehet az az árszint, amelyen a vevők nagyobb bizonyossággal visszamerészkedhetnek a piacra, és megfordíthatják az egyelőre csökkenő tendenciát.
Forrás: aranypiac.hu

2012. december 16., vasárnap

...nem hatotta meg az arany árfolyamát...



2012. december 12. napján a FED úgy döntött, hogy újabb tőkét pumpál a gazdaságba, ami nem hatotta meg az arany árfolyamát, ugyanis a grafikonok esést mutatnak. Az elemzők arra számítottak, hogy a sárga fém a hírre megerősödik, de ennek az ellenkezője történt, hiába volt kedvező hangulat a nyersanyagpiacon. Többen úgy gondolják, hogy a spekulánsok már korábban ittak a medve bőrére és előre beárazták a FED döntését.

2012. december 12., szerda

Goldman Sachs???

Valóban a Goldman Sachs verte le az arany árfolyamát, hogy aztán olcsóbban visszavásárolja? Ez állhat a sárga nemesfém novemberben elkezdődött olcsóbbodása mögött? – ahogy azt az 1970-es aranyboom idején magát kereskedőként degeszre kereső Mr. Gold, azaz Jim Sinclair állítja.
Sinclar október 21-én jósolta meg, hogy az aranyban utazó bankok eladási pozíciókat fognak nyitni, s a shortügyleteik hatására lejjebb ment árakon majd vételi megbízásokat adnak, melyek hatására a sárga nemesfém drágulásnak indul. Meggyőződése szerint a Goldman és kiemelt ügyfelei hatalmas aranyeladási pozícióban ülnek és csak arra várnak, hogy megfordítsák a trendet. S lám az október 21-én 1732 dolláros aranyár múlt csütörtökig, Mikulás napjáig 1693 dollárig ment le, majd ismét emelkedésnek indult, a hétfői napot már 1712 dolláron zárta. De ez az alig 2,3 százalékos olcsóbbodás tényleg akkora különbség, ami magyarázza Sinclair összeesküvés-elméletét? Mr. Goldnak eddig már többször is bejöttek megérzései. Hogy csak a legfrissebbet említsük, egy hónapja megjósolta, hogy az amerikai elnökválasztást követően a kínaiak aranyvásárlásba kezdenek. Ugyanakkor másik jóslatának megfogalmazásához, miszerint a pénzromlás az aranyár-emelkedéshez vezethet, nem kell nagy tehetség.  Árulkodó jel azonban, hogy a Goldman a múlt héten azzal nyugtatgatta ügyfeleit, bár az USA javuló növekedési kilátásai szükségtelenné tehetik a FED további mennyiségi lazításait, s az aranyár 2013-ban ismét növekedhet, e szcenárió megvalósulását a fiscal cliff, a költségvetési szakadék megoldatlansága kockáztatja. Vajon e csalafinta megfogalmazással a Goldman azt az érzetet kívánta kelteni klienseiben, hogy esetleg téved az arany árfolyamának alakulását illetően? Meglehet, hiszen – hogy az elhintett kételyekre ráerősítsen – arany célárait lejjebb vitte: a három havit például 0,8 százalékkal, 1825 dollárra, a hat havit 7 százalékkal, 1805 dollárra, a 12 havit 7,2 százalékkal, 1800 dollárra, míg 2014-re már csak 1750 dolláros aranyárat vár. S azzal is az aranyeladást sugallja, hogy megítélése szerint a sárga nemesfém hosszabb távú tartása kockázatainak aránya a várható hozamhoz képest fokozatosan nő. Kétségtelen, Sinclair évek óta az aranyár kilövellésére vár, 3500-12400 dollár között bármilyen kurzust elképzelhetőnek tart. Ám utóbbi nem is olyan vad feltételezés, hiszen nem kisebb potentátok, mint az IMF, a World Gold Council,a FED, a Bloomberg és a Guggenheim Investments a történelmi minimumon álló aranyfedezettség alapján legalább 30 százalékos drágulást vár, s ha az aranyfedezettség csak a 40 százalékos historikus átlagra állna vissza, akkor a sárga nemesfém unciája 5154 dollárt érne, az 1934-es 1:1-es arányból pedig 12 884 dolláros aranyár adódna! Naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy az aranyár-emelkedés kizárólag a pénzügyi és monetáris rendszerbe vetett bizalom megrendülésének a kifejeződése és abban nincs szerepe a piaci manipulációknak. Ám a híres Charles Dow elmélete szerint az alapvető trendeket nem lehet manipulálni, ahhoz a piaci törvényszerűségek egész egyszerűen túl erősek.
Forrás: Jim Sinclair, Conclude 
conclude.hu

2012. december 3., hétfő

Hosszútávú befektetők és rövidtávú spekulánsok egyaránt feszülten figyelték...

Az arany igen változékony arcát mutatta az elmúlt kereskedési héten, ami jelentős mértékű ingadozást jelentett mindkét irányba. Hosszútávú befektetők és rövidtávú spekulánsok egyaránt feszülten figyelték a kurzus hirtelen végbemenő vad irányváltásai miatt átmenetileg talán drámainak ható kilengéseket. A megnövekedett volatilitással kapcsolatban számos találgatás is napvilágot látott, volt, aki máris az aranypiac „összeomlását” vizionálta. Valójában nem történt azonban több egy szerdai mínusz 1,5%-os napon belüli elmozdulásnál, ami viszonylag hétköznapi esemény a világ tőzsdéin, és nem is szokott senkit egy napnál tovább foglalkoztatni.
A szerdai áresés után egyes piaci szereplők még a sebeiket nyaldosták, amikor a figyelem már ismét az euróválság és az amerikai „fiscal cliff” körüli aggodalmakra terelődött. A „költségvetési sziklaszirtet” egyrészt a George W. Bush által bevezetett adó- és járulékkedvezmények kifutása jelenti az év végén, másrészt pedig a tavaly az adósságplafon körüli kongresszusi vita kompromisszumos megoldásának részeként kidolgozott úgynevezett Budget Control Act 2011 életbe lépése 2013. január 1-jén. E kettő együtteséből áll össze az a radikális államháztartási kiigazító csomag, amelynek maradéktalan és azonnali teljesülése esetén az USA gazdasága a „fiskális sziklaszirt” széléről ismét a recesszió mély szakadékába zuhanhat.
A fiskális szakadék elkerülése ezért jelenleg a washingtoni törvényhozás legfőbb célja, de az ehhez vezető utat republikánusok és demokraták természetszerűleg máshogy képzelik el. Így nehéz megjósolni, hogy a fennmaradó pár hét elég lesz-e a pártok közötti kompromisszumra, mint ahogy az is kiszámíthatatlan jelenleg, hogy milyen megegyezés születik végül meg. Egy biztos, amennyiben a megengedett időn túl zajlana a huzavona, úgy abból a nemzetközi pénzpiacokon extrém felfordulás kerekedhet, beláthatatlan következményekkel a nemesfémek árfolyamára. Egyes elemzők erre az esetre párhuzamot vonnak a tavaly nyári eseményekkel az amerikai adósságlimit megemelése kapcsán. Akkor a pártok közötti patthelyzet két hónap alatt az aranyár közel 30%-os drágulásához vezetett. Mások, közvetlenül a Lehman-csőd utáni állapotokkal látnának hasonlóságot, amikor a kibontakozó recesszió hatására minden tőzsdei árfolyam, többek között az aranyé is zuhanni kezdett. Akkoriban létkérdés lett a likviditás megőrzése, és ez minden eszközkategóriában általános kiárusításhoz vezetett.
Forrás: tozsdeforum.hu

2012. október 3., szerda

A trendszerű emelkedés egyelőre még sértetlen...

Az elmúlt hetet enyhe visszaesés, majd ismét emelkedés jellemezte, miután már egy kisebb korrekciónál is egyből feléledt a befektetők vásárlási kedve. Végül az arany minimálisan az 1.775 dolláros technikai szint felett tudta zárni a hetet. A lélektanilag fontos 1.800 dollár felé vezető úton ugyanakkor erős ellenállások fékezik már a további emelkedést. Ebben a magasságban kétszer bukott el a nemesfém csúcstámadása az elmúlt 12 hónapban, és másodjára egy fél évnél is tovább tartott az erőgyűjtés az újabb nekiindulásra. Bikák és medvék között tehát patthelyzet van kialakulóban: míg felülről erős a technikai ellenállás, addig alulról viszonylag erős támaszok biztosítják a kurzust. A trendszerű emelkedés egyelőre még sértetlen, de egy normális korrektúrapotenciál továbbra is van az árfolyamban.
Forrás: profitline.hu

2012. szeptember 20., csütörtök

...a nemesfémek most egy relatíve magas szinten oldalaznak...

A nemesfémek piacán fordult a helyzet keddhez képest, az akkor emelkedő arany és ezüst most veszített az értékéből, a platina és a palládium árfolyama viszont feljebb került. Bár a japán jegybank nagyjából 127 milliárd dollárt kitevő eszközvásárlási programja szintén hajtóerő lehet a nemesfémek számára az európai és amerikai lazítások mellett, a nemesfémek most egy relatíve magas szinten oldalaznak. Londonban többnyire estek az ipari fémek is a hangulat romlásával, noha a japán jegybanki bejelentés, illetve a kedvező amerikai makroadatok miatt felfelé fordultak már az amerikai kereskedésben. 
Forrás: portfolio.hu

2012. szeptember 18., kedd

...profitrealizálásba kezdtek a befektetők...

Lefelé vette az irányt az arany árfolyama a mai volatilis kereskedésben, az elmúlt időszak ralija után profitrealizálásba kezdtek a befektetők. Ugyanez figyelhető meg a platina esetében is. A spot arany jegyzése február óta nem látott szintig, egészen 1752,4 dollárig kapaszkodott fel szeptember 14-én, miután a Fed gazdaságélénkítő célzattal bejelentette harmadik kötvényvásárlási programját. Az arany jegyzése 8,6%-ot emelkedett július 26. óta, Mario Draghi EKB-elnök ekkor közölte, hogy a jegybank minden szükséges lépést megtesz a gazdaság élénkítéséért. Draghi a múlt héten már konkrét programot is bejelentett, az EKB korlátlan kötvényvásárlásba kezd. A jegybanki lépések hatására tehát jelentős emelkedést mutatott az arany árfolyama az elmúlt időszakban, a jegyzés várhatóan a kisebb korrekciót követően tovább emelkedhet. A spot arany unciánkénti árfolyama jelenleg 1755,2 dollár, míg az ezüsttel kisebb csökkenést követően 34 dolláron kereskednek. Hasonló mozgást mutat a platina árfolyama is, mely jelenleg 1651 dollár unciánként.
XAUUSD. A sárga nemesfém árfolyama továbbra is meredeken emelkedő trendben mozog, de az indikátorok itt is arra utalnak, hogy a lendület kissé megfogyatkozott. 1730-1740 közelébe is visszakorrigálhat a jegyzés, mielőtt tovább folytatná útját. Amennyiben letörne a neonzölddel jelölt emelkedő trendcsatorna alsó vonala, úgy az árfolyam 1720, 1700, ill. 1675 közelében lel támaszokra. Ellenkező esetben, ha sikerülne 1775 fölé törnie, akkor 1800, 1850, ill. a korábbi árfolyamcsúcsoknál, 1900 közelében várják erősebb ellenállások. 
Forrás: napi.hu

2012. szeptember 17., hétfő

...arany árfolyama jóformán pihenő nélkül nyargal a korábbi rekordok felé...

Az Egyesült Államok jegybanki rendszerének elnöke, Ben Bernanke által az elmúlt héten bejelentett kötvényvásárlási program az egekbe emelte a nemesfémárfolyamokat. Az arany unciánkénti jegyzése a „QE3” (Quantitative Easing 3) névre keresztelt mennyiségi intézkedéscsomag ígéretére 1.775,50 dolláron zárta Londonban a hetet, ami 2,75%-os heti növekedést jelent. A sárga fém virgonc életű kistestvére, az ezüst még ennél is látványosabban 7,73%-kal erősödött egy hét alatt unciánként 34,71 dollárra. Igaz, forintban számolva ezek a növekmények gyorsan elolvadtak, miután a dollár a beharangozott intézkedések hatására a legtöbb devizával – így a magyar fizetőeszközzel szemben is – jelentősen vesztett az értékéből. A nemzeti bankok arra készülődnek tehát, hogy megnyissák a pénzcsapokat. Amiről hónapok óta ment a találgatás, és már csak a konkrét időzítés maradt kérdéses, végül bizonyossággá vált. Az eurózóna adósságproblémái és az USA lassú kilábalása a recesszióból nem hagytak más választást az egyre fokozottabb nyomás alá kerülő jegybanki döntéshozók számára, mint az olcsó pénz ígéretét az Atlanti-óceánon innen és túl. Az ennek hatására felerősödő inflációs kockázatok a várakozásoknak megfelelően olyannyira az arany malmára hajtják a vizet, hogy már a tavalyi árfolyam-rekord újbóli elérése is csak idő kérdésének látszik. Az arany árfolyama jóformán pihenő nélkül nyargal a korábbi rekordok felé, miközben gond nélkül üti ki sorra a technikai ellenállásokat. A legmarkánsabb akadályt két hete hagyta maga mögött a kurzus, amikor kilépett abból a csökkenő trendcsatornából, amelynek addig egy éven át a foglya volt. Akkor a negatív trend lefelé mutató diagonálisának magasságában még hezitált a vevői oldal egy rövid ideig, majd a Jackson Hole-i jegybanki szimpóziumról érkező, az arany számára kedvező hírek hatására mindent elsöprő és immár öngerjesztő lendülettel szárnyalni kezdett az árfolyam. A cél jelenleg az 1.800 dolláros szintek elérése, melyek alatt közvetlenül azonban további erős technikai ellenállások sorakoznak. Ezek és az exponenciálisba hajló árfolyamgörbe rövidtávon egy gyors lefolyású korrekciót valószínűsítenek az időközben már túlvett állapotba is került piacon. Az átmenti cezúra az 1.750-es szintig vetheti vissza a jegyzéseket, de egy ennél mélyebbre lenyúló korrekció elérhet akár 1.700, sőt adott esetben még 1.650 dollárig is a rövidtávú emelkedő trendvonalak magasságáig. Legkésőbb innét folytatódhat azonban az emelkedés egy igazán aranyszínben pompázó késő ősz felé.
Forrás: elemzeskozpont.hu

...fejtetőre állíthatja a világ gyémántpiacát...

Orosz kutatók egy, eddig titkolt lelőhelyen Szibériában szuperkemény gyémántokra bukkantak, és mivel hatalmas mennyiségű, rendkívül szilárd drágakövet rejt ott a föld, a felfedezés szerintük fejtetőre állíthatja a világ gyémántpiacát. A szenzációs bejelentést az orosz tudományos akadémia szibériai földtani intézetének kutatói tették vasárnap Novoszibirszkben.
A gyémántlelőhely a Krasznojarszki terület és Jakutföld határán fekvő Popigaji asztrobléma területén található, egy 35 millió évvel ezelőtt keletkezett, száz kilométer átmérőjű, meteorit becsapódása következtében kialakult kráterben. Szovjet geológusok a múlt század hetvenes éveiben bukkantak rá ott a nagy keménységű, különleges tulajdonságokkal rendelkező ásványra, a meteorit-becsapódás miatt keletkezett úgynevezett impaktit gyémántra. Akkoriban azonban a szovjet vezetés a műgyémántokat gyártó üzemek építésére helyezte a hangsúlyt, ezért a popigaji gyémántok tanulmányozását nem folytatták, a lelőhelyet pedig titkosították.
A titok feloldása után a geológusok ismét kutatni kezdtek. Nyikolaj Pohilenko, a novoszibirszki székhelyű kutatóintézet igazgatója azt mondja: már az első elemzések elengedőek ahhoz, hogy a gyémántpiaci felfordulásról beszélhessünk. Az akadémikus szerint a Popigaji kráterben talált gyémántkészletek egy nagyságrenddel nagyobbak a világon talált teljes gyémánttartaléknál. Mint mondta: több trillió karát gyémántot rejt a föld, míg például a Jakutföldön eddig fellelt készleteket egymilliárd karátra becsülik.
Pohilenko szerint a popigaji impaktit gyémánt kétszer keményebb a hagyományos gyémántnál, és az értékét tovább növeli a kivételes abrazív (kopási) tulajdonsága, illetve a gyémántszemcsék nagy mérete. Ez jelentős mértékben növeli a kövek ipari felhasználásának lehetőségeit, és így kész ipari forradalom bontakozhat ki az újfajta ásványok megjelenésével – mondta a kutató. Az orosz szakemberek azt állítják, hogy eddig a világon sehol sem találtak hasonló tulajdonságú impaktitokat, ezért Oroszország egyedüli tulajdonosa a szinte kiaknázhatatlan, rendkívüli kincsnek.
Úgy becsülik, hogy az ott fellelhető nyers gyémánt háromezer évig kielégíti majd az egész világ gyémántszükségleteit.
Forrás: index.hu; MTI

2012. szeptember 14., péntek

... arany azért szárnyalt még újabb bő 2 százalékot...

Az újabb jegybanki kötvényvásárlási program (QE3) nem okozott önmagában meglepetést az árupiaci befektetők számára, az elmúlt hetekben ugyanis éppen eme várakozásuk miatt vették a fémeket és az olajat. A bejelentést követően a dollár leértékelődése elleni alternatív devizaként tekintett arany azért szárnyalt még újabb bő 2 százalékot, az arany mozgékonyabb kistestvére, az ezüst pedig 4,4 százalékot. Ezzel az arany év eleje óta 13, az ezüst 24,7 százalékot emelkedett. Az ipari fémek a londoni kereskedésben ugyanakkor még enyhén veszítettek értékükből, a londoni fixing árakat ugyanis a Fed bejelentés előtt határozták meg.
Forrás: portfolio.hu

2012. szeptember 10., hétfő

...technikai okok is szólnak az árfolyam jelenlegi emelkedése mellett...

Az aranynál a trendek vizsgálata most éppen azt mutatja, hogy a sárga nemesfémnek kedvező gazdasági és pénzügyi környezetben még technikai okok is szólnak az árfolyam jelenlegi emelkedése mellett. Júniustól augusztus végéig az árfolyam-ingadozások csökkenő amplitúdója vevők és eladók párharcát tükrözte egy egyre szűkülő térben. A kitörés jól érezhetően már a küszöbön állt. Az emelkedés dinamikája végül különösen azután gyorsult fel, amint a felfelé haladó jegyzés alulról áttörte a pirossal jelölt 200-napos mozgóátlagot, majd tartani is tudta magát e felett. Ezt követően már nem tarthatott soká, hogy a középtávon csökkenő trend maga is megtörjön, és ezzel megnyíljon az út a további emelkedés előtt a legutóbb február végén látott 1.800 dollár környéki magasságok irányába. Mindazonáltal a túlhevülést megakadályozandó, kisebb korrekciók szolgálhatnak pihenővel az elkövetkezendőkben a lendületesen emelkedő fázisok között.
Forrás: profitline.hu

...monetáris élénkítés jótékony hatással van az arany kurzusára...

Szárnyal az arany, a pénteki kereskedésben több mint 2%-ot rallyzott a kurzus. Gyenge munkapiaci adatok érkeztek a tengerentúlról (a várt 130 ezer fő helyett 96 ezerrel bővült a foglalkoztatottság), ezért a befektetők várakozása egyre erőteljesebb az újabb monetáris élénkítéssel kapcsolatban. A QE3-mal kapcsolatos várakozás gyengítette a dollárt, ami pedig segítette a nemesfém emelkedését. A monetáris élénkítés jótékony hatással van az arany kurzusára, ezért a Fed csütörtöki kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztató fontos lehet az arany árfolyamának alakulását illetően. A másfél héttel ezelőtti vételi ötletünk óta sokat emelkedett az árfolyam, ezért a stop-loss megbízást érdemes feljebb húzni 1.644 dollárról a pénteki nap minimumához (1.689 dollár).
Forrás: profitline.hu

...a továbbiakban is vételekben gondolkodjunk...

Az arany pénteken visszatesztelte az 1684-es támasz-sávot, majd onnan egy újabb felpattanást követhettünk. Ezzel a felpattanással itt is megerősítésre került az emelkedő trend, így a továbbiakban is vételekben gondolkodjunk kivárva az újabb korrekciót, oldalazást. 
Forrás: elemzeskozpont.hu

2012. szeptember 5., szerda

Jól teljesítettek tegnap a nemesfémek...

Jól teljesítettek tegnap a nemesfémek, közeleg ugyanis az európai és az amerikai jegybank ülése, amelyeken akár egy újabb eszközvásárlási programot is bejelenthetnek, ez pedig arra késztette a spekulánsokat, hogy elkezdjenek betárazni az infláció ellen védelmet nyújtó nemesfémekből. Az arany azonban nem tudta átütni az 1700 dolláros szintet, így 0,2 százalékos pluszban zárta a napot.
Forrás: portfolio.hu

2012. szeptember 4., kedd

Az aranystandard visszatérése körül fellángolt viták mindenesetre az arany reneszánszát erősítik...

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke nem szívesen foglalkozik az arannyal. Ritkán nyilvánul meg nyilvánosan ebben a témában, de ha igen, akkor nem rejti véka alá, hogy lesújtó véleménnyel van a szerinte idejétmúlt nemesfémről. Idén márciusban vendégelőadóként a George Washington egyetemen az aranystandard rendszer mibenlétét elemezve (a videófelvétel 29. percétől) például elutasítóan azzal érvelt, hogy „mivel a forgalomban lévő pénzmennyiséget a fizikai aranymennyiség szabályozza, a jegybanknak nem sok monetáris eszköz állna rendelkezésére a gazdaság ösztönzéséhez”. Egyidejűleg azonban azt is elismerte, hogy az aranyfedezet révén tartós árstabilitás kialakítható. A különböző szakértők között folyamatban lévő vita mindenesetre annak a jele, hogy az arany az emberek számára ma már több drága ékszeralapanyagnál, sokan egyre inkább a fontos kincsképző eszközt is látják benne.
Maguk a jegybankok is így vélekedhetnek, hiszen mi más okból vásároltak volna világszerte 150 tonna aranyat az idei év második negyedében. Persze a devizatartalékok diverzifikálása is egy jó magyarázat, de utalhat ez a jelenség részben arra is, hogy egyes központi bankok már az aranynak egy új pénzügyi világrendben betöltendő szerepére való felkészülésükben halmozzák a tartalékaikat.
Egy ilyen új pénzügyi rendszer felállítása a jegybankok részéről további jelentős vásárlásokat eredményezhetne, ami az arany árfolyamát nyilvánvalóan az egekbe emelné. Az az ország, amely pedig ezután a pénz mennyiségét még növelni szeretné, kötelező érvényűen az aranytartalékait is növelni lenne kénytelen. A jegybankok ezzel az arany messze legnagyobb vásárlóivá léphetnének elő, állandó izzásban tartva a nemesfém árfolyamát. Ettől azonban ma még nagyon messze vagyunk, sőt a fajtiszta aranystandard visszaállítása jóformán utópisztikusnak tűnik. Ám hogy legvégül hova érkezik meg az a folyamat, amelyet a 2008-as pénzügyi, majd gazdasági és most már adósságválság öt éve elindított, az ma még beláthatatlan. Az aranystandard visszatérése körül fellángolt viták mindenesetre az arany reneszánszát erősítik, amely ez alapján még sokáig eltarthat.
Forrás: tozsdecafe.hu

2012. szeptember 3., hétfő

Az aranypiaci befektetők továbbra is komoly várakozásokkal tekintenek...

A pénteki árupiaci kereskedést leginkább az amerikai jegybank elnöke, Ben Bernanke beszéde befolyásolta. A Fed elnöke ugyan nem jelentett be újabb kötvényvásárlási programot, de a beszédéből arra lehetett következtetni, a QE3-at szükségesnek tartják, ezzel pedig továbbra is melegen tartották a várakozásokat egy idei jegybanki élénkítést illetően. Pénteken emellett egy igen kedvező ipari adat is érkezett a tengeren túlról, amely a gazdasági kilátásokat javította. A dollár a Bernanke beszédet követően gyengült (a dollárindex 0,58 százalékot esett), a Dow Jones UBS árupiaci index pedig 0,68 százalékos pluszban zárt. A Fed elnökének beszédére a legnagyobb emelkedéssel - nem meglepő módon - a nemesfémek reagáltak, noha új program bejelentésére nem került sor. Az aranypiaci befektetők továbbra is komoly várakozásokkal tekintenek egy újabb amerikai jegybanki programra. A QE3 a pénzmennyiség jelentős növelésén keresztül relatíve leértékelné a dollárt, javítva a devizákkal szemben értéktartó alternatívát kínáló nemesfémek, köztük az arany és az ezüst, értékét. Az arany pénteken 2,1, az ezüst 3,9 százalékkal drágult, ezzel az arany 5, az ezüst 4 havi csúcsra emelkedett. Az arany árfolyamára egyébként jellemzően kedvező hatással vannak a monetáris lazítással (jelen esetben az újabb jegybanki eszközvásárlásokat jelentő úgynevezett quantitative easinggel) kapcsolatos hírek, a piaci szereplők ugyanis ilyenkor attól tartanak, hogy a pénz veszíteni fog értékéből, ezért aranyba fektetnek.
Forrás: Portfolio.hu

2012. augusztus 30., csütörtök

2011-es adatok szerint a világon 200 ezer tonna kitermelt arany van...

2011-es adatok szerint a világon 200 ezer tonna kitermelt arany van. Az éves átlagos, egyébként igen költséges termelés 2500 tonna körül van, amikor magasabb az arany ára többet termelnek, amikor alacsonyabb kevesebbet. Az elmúlt két évtizedben megváltozott az aranytermelő és aranyvásárló országok sorrendje. Ma Kína termeli a legtöbb aranyat, a világ éves termelésének 14%-át, következik az USA 10%-kal, Ausztrália 9%-kal és Dél-Afrika valamint Oroszország 8-8 százalékkal. A legnagyobb aranyvásárlók az erőteljesen fejlődő iparral, nagy ütemben felhalmozódó aranykészlettel és a gyorsan gazdagodó felső tízezerrel rendelkező népes feltörekvő országok. Kína a kitermelt arany 27%-át, India 20%-át vásárolja meg. Nagy vásárló még a Kelet-Ázsiai térség 20%-kal és a Közel-Kelet 17%-kal. Európa csak 9%-át vásárolja a világ aranytermelésének.A világ aranykészletének a fele ékszer formájában van jelen, a jegybanki tartalék aranyrudak 27%-át teszik ki az aranykészletnek, 10%-ben érmék formájában van jelen az arany, az elektronikai ipar 8%-ot használ fel, míg az újabban egyre népszerűbb aranylapkák 5%-ot tesznek ki.
Forrás: befektetesi-tanacsado.com

2012. augusztus 29., szerda

Az arany árfolyama egy hosszabb sávozás után tört ki felfelé...

Az arany árfolyama egy hosszabb sávozás után tört ki felfelé, azonban a hét végi események előtt nem árt az óvatosság a vételi pozíciókkal. A piacnak ugyanis jelenleg az esés fájna jobban.
A Napi Gazdaság keddi számának cikke:
Aki eddig kibírta, hogy nincsen aranypozíciója, az a következő négy-öt napot is várja ki nyugodtan − tanácsolja Heitner Tamás, a SolarCapital kereskedési igazgatója. Ben Bernanke hét végi Jackson Hole-i beszéde kulcsfontosságú lehet az elkövetkező időszak szempontjából a szakértő szerint. Hasonló véleményen van Pálffy Gergely, a Buda-Cash elemzője is, aki szintén úgy véli, hogy sok mindent meghatározhat a pénteki nap a jövőt illetően.  Gyakorlatilag május óta egy nagyon szűk, 6−8 százalékos sávban mozgott az arany árfolyama, 1560 és 1620 dollár között. Bár voltak a sávból korábban is kiszúrások, kitörni először csak a múlt héten sikerült belőle, amikor is meghaladta az árfolyam az 1630 dollárt. Ennek oka Heitner szerint nem az volt, hogy óriási mértékben megnőtt a kereslet az arany iránt − annak ellenére, hogy sorban jelennek meg a hírek arról, hogy a jegybankok milyen nagy mennyiségben vásárolnak belőle. Inkább a short-pozíciókban lévők zárták pozícióikat a mostani hétvége előtt, miután napvilágot látott, hogy nagyobb esélye van egy újabb monetáris lazításnak. Továbbra is nyitott kérdés, hogy Ben Bernanke Fed-elnök mennyire erősíti meg a pénteki beszédében a piac várakozásait. Heitner szerint amennyiben nem lesz egyértelmű elutasítás, az a jövőben ismét adhat majd okot a találgatásokra, ami tovább növelheti az árfolyamot. Márpedig valószínűleg az elnök teljesen nem fog elzárkózni az újabb piactámogató lépésektől. Az óvatosság mégsem árt, hiszen a piaci reakció többesélyes. A forgalom az emelkedésben nem volt túl nagy, viszont az esésre játszó pozíciók lezárásával egyértelműen jobban fájna a piacnak, ha lefelé indulna el az árfolyam. Pálffy Gergely szerint is meghatározó lehet a hét végi beszéd, ugyanakkor nagyon sok dolláralapú befektetési eszköz azt mutatja, hogy a piacon már elkezdtek árazni valamilyen piaci beavatkozást. Pálffy szerint egyáltalán nem biztos, hogy QE3-ról lesz szó, lehet, hogy másmilyen formában lép piacra a jegybank. Ez ugyan okozhat csalódást is az első körben, ám az év végéig még van tere az arany áremelkedésének. Egyrészt a hozamok csökkenésével párhuzamosan az alapkezelők jelentős tőkét lesznek majd kénytelenek átcsoportosítani, és ezt egy hasonló kockázatú termékbe teszik majd. Tehát szinte biztosan nem a feltörekvő piaci részvények lesznek azok, inkább az arany lehet az egyik jó választás. Ráadásul lassan indul az indiai esküvőszezon is, ami jó támaszt jelenthet az október−novemberi időszakban az árfolyamnak − tette hozzá Pálffy, aki szerint az arany árának emelkedéséhez az is kell, hogy még egy-két hónapig kitartson a jó hangulat a tőzsdén is. Az aranyat ugyanis mostanában a részvények emelkedésével párhuzamosan vásárolják szívesen a befektetők. Technikai alapon is fontos szintet tört át az árfolyam, amely a múlt héten a 200 napos mozgóátlag fölé került. Márpedig ez a határvonala a medve- és a bikapiacnak, tehát mostantól a technikai alapon kereskedők is inkább a vételi pontokat kell hogy figyeljék. Emellett az egyéves csökkenő trendvonalból is kilépett az árfolyam, ám ez egyelőre még megerősítésre vár, amihez szinte biztosan szükség lesz egy megerősítő beszédre pénteken. Az arany árfolyamának volatilitása miatt ugyanis könnyen újra visszatérhet a csökkenő trendbe az árfolyam. Az esésben megállót a 200 napos mozgóátlag, illetve a korábbi sáv teteje, az 1630-as szint jelenthet − kivéve, ha a piacot óriási csalódás éri. Mindenesetre aki a hét végi események előtt piacra lép, mindenképpen használjon a veszteség minimalizálását szolgáló stop-pozíciót − hívja fel a figyelmet Heitner Tamás.
Forrás: napi gazdaság - napi.hu

2012. augusztus 22., szerda

Elrendelte a Fővárosi Törvényszék az Aranyközpont Zrt. csődeljárást.

Elrendelte a Fővárosi Törvényszék az Aranyközpont Zrt. csődeljárást. A csődvédelmet, mint kedden megírtuk, múlt pénteken kérte az ügyfelei egy részének május óta arannyal, pénzzel tartozó cég. A társaság tudomásunk szerint több tucat ügyfelének nem szállította le a megrendelt aranyat, illetve nem adta vissza a kifizetett vételárat. Az Index információi szerint a cég több tízmillió forinttal tartozik ügyfeleinek.
A társaság a csődeljárás megindításáról szóló tájékoztatóban azt közölte: a céljuk a csődeljárással az, hogy a fizetési haladék hatálya alatt csődegyezséget kössenek a hitelezőkkel. A csődeljárás most megindult, a bírósági határozat értelmében az Aranyközpont Zrt. vagyonfelügyelője a Keszau-Solder-Serec-L Könyvszakértői, Auditálási Könyvelési és Adószaktanácsadó Kft. lett.
A jogszabályi előírások értelmében a hitelezők a fennálló követeléseiket 30 napon belül – a csődeljárás kezdetét követően keletkező követeléseiket pedig 8 munkanapon belül – jelenthetik be az adósnak és a vagyonfelügyelőnek. A követelés nyilvántartásba vételéért díjat kell fizetni, ez a követelés összegének 1 százaléka, de legalább 5000, legfeljebb 100 000 forint. Aki a 30 napos határidőt nem tartja, az lemarad arról, hogy a követeléseit később érvényesíthesse.
A csődeljárás a törvény szerint azt a célt szolgálná, hogy egy pénzügyi nehézségekkel küzdő cég a hitelezőkkel megegyezve átmeneti fizetési haladékot kapjon, így folytathassa és konszolidálhassa a működését. Az Aranyközpont azonban pénteken lényegében beszüntette a tevékenységét, a fővárosi irodáját felkeresők ott csak egy biztonsági őrt találtak, aki egy, a csődeljárásról tájékoztató nyilatkozatot ad át az oda érkezőknek.
Az Aranyközpontról július végén írtunk először, akkor számos ügyfelük már második hónapja nem kapta meg a megrendelt és kifizetett aranyát. Akkor Kenyeres Sándor üzletember, aki egy időben a társaságba befektetni kívánó üzleti csoport képviselőjének, majd operatív vezetőnek nevezte magát, azt mondta: az ügyfeleik nagyjából 5 százalékának nem tudtak időben teljesíteni, ám ez nem az ő hibájuk miatt történt így: „az ügyfelektől megkapott pénzen mi rendben megrendeltük az aranytömböt, ám egy partnerünk nem tudott időben szállítani”. Azt is állította, hogy az Aranyközpont új hitelszerződést kötött és új befektető is van a láthatáron, így augusztus első napjaira minden kötelezettségüket teljesítik.
Ez nem így történt, az ügyfelek azóta sem kapták meg sem az aranyat, sem a pénzüket. Többen ügyvédi felszólítást küldtek, volt, aki rendőrséghez és volt, aki ügyészséghez fordult. Ez utóbbinak lett is foganatja: a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség még július végén csalás bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyben ismeretlen tettes ellen; a nyomozást a VI. kerületi rendőrségnek kell lefolytatnia.
Forrás: www.index.hu

2012. július 30., hétfő

Az arany aktuális technikai grafikonja a helyzet jelentős jobbra fordulását...

Nem jött váratlanul az arany árának elmúlt heti hirtelen emelkedése. Miután az árfolyam, mint egy sima víztükör kifeszülni készült, egy kis csobbanás is elég volt már ahhoz, hogy mozgás jöjjön a megmerevedő vízfelszínbe. Aztán Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke is dobott még egy követ a pocsolyába azzal, hogy egy a pénzcsapok közeli megnyitását sejtető kijelentést tett, amit a tőzsdeparkettek világszerte, köztük az arany és az ezüst piaca is, kitörő örömmel fogadtak – tájékoztat a www.aranypiac.hu. Az elmúlt hetet a korábbi időszakban tapasztalt unalmasan oldalazó mozgásával indította az arany. Aztán szerdán az árfolyam hirtelen éles kanyart vett felfelé, és 1.600 dollár fölé kapaszkodott, ahol három hete járt legutóbb. A hét utolsó két napján nem csak sikerült megvédeni a visszahódított ártartományt, de még további erősödésre is futotta. A sárga nemesfém vonzásában aztán az ezüst is maga mögött hagyta a 27 dollár alatti szinteket, és a hét végére közel került a 28 dollárhoz. Az arany aktuális technikai grafikonja a helyzet jelentős jobbra fordulását és a bikák térnyerését tükrözi. Az utóbbi hetekben beszűkülő volatilitás egy háromszög alakzatot formált, amiből dinamikus felszökkenéssel következett be a kitörés felfelé. Ennek során számos technikai ellenállás esett el, többek között a lefelé mutató rövidtávú trendvonal és a szürkével jelölt 50-napos mozgóátlag is. Mindez rövidtávon egyértelmű vételi jelzést generált a pénteken Londonban elért közel 1.620 dolláros szintekig. A kurzus a továbbiakban nagy eséllyel találhatja szembe magát egy központi ellenállással 1.630-35 dollár környékén, amelyet áttörve folytatódhatna a menetelés 1.660 dollárig is. Ellenkező szcenárió esetén, amennyiben a sárga nemesfém erősödése elakadna 1.630 dollár magasságában, az árfolyam akár 1.550 dollárig zuhanhat vissza, ahol viszont már egy masszív támasz kínálna biztosnak tűnő fogódzót.
Forrás: aranypiac.hu - Magyar Aranypiac Kft.

2012. július 26., csütörtök

...az arany a legutóbbi EU találkozó óta erősen tartja a szintjét...

A VILÁGGAZDASÁG ONLINE - ban olvastuk:
Az elmúlt napokban ráakadtunk a Barclays által kiadott arany-olaj szezonalitás elemzésére
promóció
Az elemzésben felhívták a figyelmet arra, hogy az olaj-arany mozgás hosszú távú historikus adatát tekintve nemcsak magas korrelációban van egymással, de jól elkülöníthető eső, oldalazgató és emelkedő periódusokat is fel lehet fedezni.  A Brent leginkább augusztus és október közepe időszakban teljesít jól, míg az arany kereskedők számára a szeptember - október közepe időszak a leggyümölcsözőbb, ezek alapján az arany számára még egy hónap trendnélküli kereskedés következik. Ha megnézzük, hogy az arany a legutóbbi EU találkozó óta erősen tartja a szintjét, az olaj pedig már egy nagyobb rallyn (majd az utóbbi napokban egy kis korrekción) már túl van, mindenképpen azt mondhatjuk, 2012-ben sem fog megtörni a minta. Ezek alapján szeptemberig még egy hónap oldalazás következik, majd október közepéig historikusan emelkedik az arany ára. Egy kis megálló után november közepétől február közepéig várhatunk emelkedést, majd szintén egy konszolidálódás után április végétől május végéig ismét jól teljesít a sárga fém. Mindezeket tudva, mi térítheti el a Brent és arany mozgását a szezonalitás alapján megrajzolható görbétől? Mindkét instrumentum mozgása erősen függ a különböző vezető gazdaságok monetáris könnyítéseitől. Például a Brent teljesítménye május-júliusban negatív volt, hiszen a piac folyamatosan csalódott a Fed-ben, a QE3-as várakozásait rendre eloszlatta az amerikai jegybank. Mi történhet azonban szeptemberben? Bernanke az utóbbi években hagyományt teremtett azzal, hogy a Jackson Hole meetingen jelent be fontos intézkedéseket – ez így volt a QE2 és az Operation Twist esetében is. Idén lehetséges, hogy a QE3-at jelenti majd be szeptemberben? Ne felejtsük el továbbra sem, hogy elnökválasztás éve van, a Fed pedig tartózkodik minden olyan monetáris intézkedéstől, amely jelentősen befolyásolná az elnökválasztás végeredményét. Azonban egy szeptemberben bejelentett és esetleg októberben elkezdett QE3 után nem marad annyi idő az elnökválasztásig, hogy ennek különösebb eredményét megláthatnánk, így nem lesz választás befolyásoló hatása.
Korábbi hírlevelünkben megjelent arany elképzelésünk tehát egy újabb pillérrel került alátámasztásra: http://cl.ly/1R3L2g1S0Z2H0Z3D1s0Y?ct=t(BPForex_Newsletter7_16_2012)
Forrás: vg.hu

A bizalmukat elveszített panaszosok közül volt, aki már ügyvédi felszólítást küldött a cégnek, mások azt fontolgatják, hogy rendőrséghez fordulnak...

Az elmúlt hónapokban az aranyforgalmazással foglalkozó Aranyközpont Zrt. nem teljesítette legalább egy tucatnyi ügyfelének a szerződésben vállalt feltételeit: azt, hogy miután az ügyfelei kifizették az aranytömbök teljes árát, legkésőbb harminc napon belül leszállítják nekik az aranyat.
Az elkeseredett ügyfelek lapunknak azt mondták, és az Index fórumán is arra panaszkodnak, hogy a cég ráadásul nem ad egyértelmű és következetes felvilágosítást. Ezt egyébként el is ismerik, egy levélben például „cégünk részéről érkező pontatlan kommunikációról” írnak, emellett „folyamatosan és többször új határidőket kérnek, illetve ígérnek” – ahogy egy lapunkhoz forduló Aranyközpont-ügyfél fogalmazott. A bizalmukat elveszített panaszosok közül volt, aki már ügyvédi felszólítást küldött a cégnek, mások azt fontolgatják, hogy rendőrséghez fordulnak.
A tavaly december elején húszmillió forintos tőkével alapított, egy Teréz körúti irodában bejegyzett Aranyközpont Zrt. egyetlen tulajdonosa és egyben ügyvezetője a veresegyházi lakcímen bejelentett Sipos István Ferenc. Az üzletember nyolc cégben volt tulajdonos – vagy tulajdonos jelenleg is –, közülük kettő felszámolással szűnt meg, de tulajdonosi felelősséget nem állapítottak meg (volt olyan építőipari cége, amelyet a tájékoztatása szerint ki nem fizetett állami megrendelés döntött be). Az Aranyközpont, miután érdemi tevékenységet még nem végzett, árbevétel nélkül, mínusz 978 ezres adózott eredménnyel zárta a múlt évet, kötelezettségei 416 ezer forintra rúgtak.
A vállalatokba azonban hamarosan új befektető száll be – a cég a panaszos ügyfeleknek július elején azt ígérte, hogy „a problémák hatékony kezelése” és a jogos követelések „legrövidebb időn belül történő kielégítése érdekében” a tulajdonosi szerkezet július 17-i dátummal átalakul. És ezt mondta az Indexnek a befektetőket képviselők Kenyeres Sándor is: az üzletember kérdésünkre azt közölte, hogy 35 százalékos tulajdonrészt szereznek az Aranyközpontban – a cégeljárást állítása szerint napokon belül lezárják –, amely tehát így Sipos István Ferenc irányítása alatt marad.
A többségi tulajdonossal egy olyan menedzsmentszerződést kötöttek, amely értelmében átalakítják a cég szerkezeti-szervezeti feltételeit a működőképessége megőrzése és fejlesztése érdekében, valamint egy hitelszerződést kötöttek, amellyel biztosítani tudják a vállalat refinanszírozását is. „A hitelszerződésnek köszönhetően 15 napon belül minden panaszos ügyfelünk általunk elismert követelését ki tudjuk elégíteni, augusztus első napjaira pénzükhöz vagy az általuk megrendelt aranyhoz juthatnak; erről ők jogosultak dönteni” – mondta kérdésünkre Kenyeres Sándor.
Az üzletember azt is közölte: az ügyfeleik nagyjából 5 százalékánál nem tudtak időben teljesíteni – ők mindannyian kapnak tőlük egy tartozáselismerő nyilatkozatot –, ám ez nem az ő hibájuk miatt történt így. „Az ügyfelektől megkapott pénzen mi rendben megrendeltük az aranytömböt, ám egy partnerünk nem tudott időben szállítani, így mi hiába jártunk el jóhiszeműen, egy harmadik fél miatt bajba kerültünk” – mondta. A harmadik fél ellen a cég megtette a büntetőfeljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
Megjegyezte, hogy az elmúlt napokban az Aranyközpontnál vizsgálatot folytatott a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (Nehiti), valamint az adóhivatal, és mindkettő mindent rendben talált. Kenyeres Sándor szerint még csak szerződést sem sértettek azzal, hogy nem szállították le az aranyat, „az Általános Szerződési Feltételeiknél ott olvashatja: az Aranyközpont Zrt. törekszik, hogy 30 napon belül átadja az aranytömböket, de késedelembe eshet”.
Azokra a vádakra és gyanúkra, hogy a cég trükközni akarna a befektetők pénzével, Kenyeres azt mondta: szerinte hisztérikus pánikkeltés folyik ellenük a valós problémák eltorzításával, aminek hátterében volt dolgozót és piaci versenytársakat sejt. A hisztéria odáig fajult, hogy Sipos Istvánt már többször megfenyegették, lakásán keresték, ő emiatt bejelentést is tett a rendőrségen. „Ha ez folytatódik, annak nem tudjuk, milyen következményei lesznek. Azt viszont higgyék el, senkit nem akarunk megkárosítani. Legyen erre megnyugtató bizonyíték az, hogy nem tűntünk el, elérhetők vagyunk telefonon, e-mailben, az irodában személyesen is”.
Forrás: index.hu

2012. július 23., hétfő

...ami egy küszöbön álló kitörés megbízható előjele...

Az arany technikai grafikonjában nincs lényegi változás az egy héttel korábbi állapotok óta. A rövidtávon emelkedő tendencia május végén 1.540 dollárról vette kezdetét, és továbbra is érvényben van. Erős támaszokat jelentenek a kurzus számára az 1.575 és az 1.555 dollár környéki szintek. Nyakas ellenállás pedig 1.600 dollár környékén mutatkozik. Ugyanakkor jól kivehető a grafikonból a csökkenő volatilitás mentén formálódó háromszög alakzat, ami egy küszöbön álló kitörés megbízható előjele.
Forrás: elemzésközpont.hu

2012. július 20., péntek

...mínuszban zárhatja a hetet az arany árfolyama...

Bár Ben S. Bernanke Fed-elnök állítása szerint a politikai döntéshozók vizsgálják a további gazdaságélénkítő lépések lehetőségét, eddig még konkrét intézkedést nem jelentettek be, ennek hatására pedig mínuszban zárhatja a hetet az arany árfolyama.
Bernanke július 18-án a Képviselőház pénzügyi szolgáltatásokért felelős bizottsága (FSC) előtt azt mondta, hogy szükség esetén a jegybank szerepét betöltő Fed készen áll lépéseket tenni a gazdasági növekedés ütemének helyreállítása érdekében. 2008 decembere és 2011 júniusa között az arany árfolyama 70%-kal emelkedett a jegybanki alapkamat rekord alacsony szinten tartása, valamint a 2300 milliárd dollár értékű állampapír-vásárlások miatt.
A spot arany unciánkénti árfolyama jelenleg 1585,2 dollár körül mozog, míg az augusztusi szállítású nemesfémmel 1584,6 dollár körül kereskednek. Az azonnali szállítású ezüstöt kis mértékű csökkenést követően 27,1 dolláron jegyzik. 
Forrás: tőzsdefórum.hu

2012. július 19., csütörtök

Az európai aranytartalékok...

Az európai aranytartalékok nagyjából 10 ezer tonnát tesznek ki, ez azonban az államadósságok érdemi csökkentéséhez közel sem elegendő. A legnagyobb aranybányák szövetsége, a WGC szerint az arany viszont megfelelő eszköz lehet arra, hogy fedezetként használják az európai államkötvények mögé, amellyel jelentősen csökkenthető lenne a periféria országok kötvényhozama, enyhítve a piaci feszültségeket, és fenntarthatóbbá téve az adósságokat.
Forrás: portfolio.hu

2012. július 17., kedd

...szezonálisan a legjobb teljesítményét nyújtja majd a nemesfém...


Az Erste friss, In Gold We Trust jelentésében immár hatodik alkalommal vizsgálja meg az arany árfolyamának várható változásait. A bankcsoport elemzői úgy látják, hogy nem várható eufória az arany piacán, sőt, a közeljövőben oldalazó mozgásra számítanak, ugyanakkor augusztustól szezonálisan a legjobb teljesítményét nyújtja majd a nemesfém, a 2 300 dolláros hosszú távú árprognózis konzervatív az Erste meglátása szerint. Az MSCI World Equity Indexszel és a tíz éves lejáratú amerikai államkötvényekkel összevetésben az arany még mindig jól teljesít, az Erste szerint az arany eszközöket csak akkor érdemes csökkenteni, ha a trendben jelentős változás áll be. A globális monetáris expanzió továbbra is kedvező környezetet biztosít az aranynak, már csak azért is, mert  vélik az Erste elemzői – jelenleg a világ vezetői éppen azzal próbálják gyógyítani a válságot, amivel kiváltották és ezzel táplálják a következő krízist. A négy legjelentősebb jegybank pénztartaléka 15,2 százalékkal emelkedett 2000 óta, ami áremelkedést és egyúttal inflációt jelent. 2007-tőkl 2012 áprilisáig 3 500 milliárdról 9 000 milliárd dollárra emelkedett a jegybanki tartalékok összege. Eközben 2002-től máig az arany árfolyama bőven lefedte az elinflált pénzmennyiséget; 340-ről 1 600 dollárra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a Merrill Lynch elemzője, Francisco Blanch a  CNBC-nek úgy nyilatkozott; a Fedtől további mennyiségi könnyítésre lehet számítani szeptemberben vagy legkésőbb novemberben, ha pedig ez megtörténik, akkor az arany ára eléri a 2 000 dollárt a következő év elején. Axel Merk, a Merk Investments vezetője úgy látja, hogy a további monetáris lazítás akár már a Fed jövő heti ülésén elindulhat. Ben Bernanke korábban már hangsúlyozta, hogy az arany standard elhagyása segítette az Egyesült Államokat a kilábalásban a nagy gazdasági válság idején, amivel egyértelművé tette, hogy hisz a gyengébb deviza gazdaságélénkítő hatásában.
Szerző: Világgazdaság Online

2012. július 16., hétfő

...a konszolidáció is lassan a végéhez közeleg...

Arany, ezüst – technikai elemzés

Arany – technikai elemzés
Az elmúlt hetekben derűsen fel és alá hintázgató aranyár egy kisebb emelkedő trendet formáz, amely a londoni fixingben május végén elért 1.540 dolláros lokális mélypontról indul ki. Erős támaszra számíthat a nemesfém kurzusa 1.550 dollár magasságában, ahonnét az utóbbi két hónapban több ízben is felpattantak már a jegyzések. Ugyanakkor sem felfelé, sem lefelé nem mutatnak jelenleg egyértelmű jelek. Mivel azonban a trend most enyhén felfelé irányul, megalapozottnak tűnik a remény, mely szerint az év hátralévő részében az árfolyam már az éves mélypontja felett alakulhat, és a konszolidáció is lassan a végéhez közeleg.
Forrás: aranypiac.hu

2012. június 26., kedd

Rövidtávon az árfolyam emelkedésébe vetett bizakodás megalapozott...


Egy hete még biztatóan alakult az arany technikai grafikonja, de a Fed pénzügypolitikája azóta ismét alaposan összerondította a képet. A lejtőre került aranyár 1565,50 dolláron fejezte be Londonban az elmúlt hetet, nem sokkal az 1.574 dolláros korábbi lokális mélypontból levezethető vízszintes és a középtávú trendet jelölő diagonális támaszok összefutása alatt. 1.550 dollár magasságában egy eddig igen szilárdnak bizonyult támasz jelentett rendre kapaszkodót az utóbbi idők korrekcióiban, ezért ez jó eséllyel az elkövetkezendőkben is kitarthat. Rövidtávon az árfolyam emelkedésébe vetett bizakodás megalapozott visszatéréséről pedig legkorábban 1.635 dollár felett van értelme beszélni.
Forrás: aranypiac.hu

2012. június 14., csütörtök

A Fed-től várt QE3 hatalmas rallyt eredményezhet az arany piacán ...


Szerdán is emelkedéssel zárt a határidős szállítású arany árfolyama, ezzel már egyhuzamban negyedik napja mutat erősödést, miután a befektetők továbbra is számítanak arra, hogy a Fed, illetve a többi jegybank kvantitatív enyhítés mellett fog dönteni. Az árfolyam emelkedését támogatta az amerikai kiskereskedelmi értékesítés csökkenése, illetve a nagykereskedelmi árindex 1 százalékos csökkenése. Az augusztusi szállítású arany árfolyama 5,60 dollárral, 0,4 százalékkal 1.619,40 dollárra emelkedett a Nymex Comex kereskedésében. Négy nap alatt a kontraktus 2 százalékot erősödött. A makrogazdasági adatok nyilvánosságra kerülése előtt az árfolyam 1612 dollárnál állt. A gyenge makrogazdasági adatok láttán, illetve az euróövezeti aggodalmak miatt egyre inkább felerősödnek azok a várakozások, hogy a világ vezető jegybankjai, beleértve a Fed-et újabb mennyiségi enyhítés mellett fognak dönteni. A Fed-től várt QE3 hatalmas rallyt eredményezhet az arany piacán, az árfolyam visszaemelkedhet az 1900 dolláros szintig, vagy akár fölé.
Forrás: profitline.hu

2012. június 11., hétfő

... a spekulánsok most tömegesen szabadultak frissen vásárolt nemesfém befektetéseiktől...


Az amerikai jegybankelnök csütörtöki szavai, amelyek lehűtötték a rövid távú újabb pénznyomtatási programmal kapcsolatos várakozásokat, hatalmas áresést okoztak a nemesfémek piacán csütörtök délután és pénteken délelőtt. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a megelőző heti vad szárnyalás után a spekulánsok most tömegesen szabadultak frissen vásárolt nemesfém befektetéseiktől. Az amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) péntek esti, keddi állapotot rögzítő adatai azonban nem támasztják alá ezt a nézetet. Sokkal inkább arra utalnak, hogy általánosan és jelentősen csökkent a spekulatív szereplők érdeklődése a nemesfémek iránt, noha korábban oly nagy intenzitással működtek a piacon, jelentősen "rángatva" az árfolyamokat. A június elsején megjelent amerikai munkaerő-piaci adatok nagy csalódást okoztak, egyúttal jelentősen erősítették azt a várakozást a piacon, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő New York-i Fed rövidesen újabb pénznyomtatási programot indít. A program dollárgyengítő és potenciálisan inflációnövelő hatása miatt - több heti szenvedés után - vad szárnyalás alakult ki aznap a nemesfémek piacán, és a magasabb árszintek fennmaradtak egészen csütörtök délutánig. Az arany és ezüst árfolyamának heves kilengéséből arra lehetett következtetni, hogy június elsején hatalmas új vételi pozíciókat vettek fel a spekulánsok, illetve korábbi short pozíciókat zártak tömegesen. A CFTC most közzétett adatai azonban egyik feltételezést sem erősítik meg igazán. Bár mind az arany, mind az ezüst piacán nőtt a spekulatív szereplők körében a vételi pozíciók és csökkent az eladási pozíciók száma (azaz nőtt a nettó vételi kontraktusok száma), de ezen változások mértéke csekélynek számít az árfolyammozgás hevességéhez, illetve a korábbi évek tapasztalataihoz képest. Ez arra utal, hogy más szereplők voltak a közelmúltban nagyobb hatással a piaci folyamatokra, nem a spekulánsok. Ez egyébként megerősíti azt a minapi piaci körképünket, miszerint elfordultak a nagyobb szereplők a nemesfémek piacától, illetve lecsengőben az aranyláz a fizikai piacon is. Az újabb amerikai jegybanki programmal kapcsolatos várakozások előbb 1550-ről 1630 dollár körülig repítették az arany unciánkénti árfolyamát, majd Ben Bernanke csütörtök délutáni szavai hatására pénteken átmenetileg 1570 dollár körülig hanyatlott az árfolyam.
Forrás: Portfolio.hu