Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke
nem szívesen foglalkozik az arannyal. Ritkán nyilvánul meg nyilvánosan
ebben a témában, de ha igen, akkor nem rejti véka alá, hogy lesújtó
véleménnyel van a szerinte idejétmúlt nemesfémről. Idén márciusban
vendégelőadóként a George Washington egyetemen az aranystandard rendszer mibenlétét elemezve (a videófelvétel 29. percétől)
például elutasítóan azzal érvelt, hogy „mivel a forgalomban lévő
pénzmennyiséget a fizikai aranymennyiség szabályozza, a jegybanknak nem
sok monetáris eszköz állna rendelkezésére a gazdaság ösztönzéséhez”.
Egyidejűleg azonban azt is elismerte, hogy az aranyfedezet révén tartós
árstabilitás kialakítható. A különböző szakértők között folyamatban lévő
vita mindenesetre annak a jele, hogy az arany az emberek számára ma már
több drága ékszeralapanyagnál, sokan egyre inkább a fontos kincsképző
eszközt is látják benne.
Maguk a jegybankok is így vélekedhetnek, hiszen mi más okból
vásároltak volna világszerte 150 tonna aranyat az idei év második
negyedében. Persze a devizatartalékok diverzifikálása is egy jó
magyarázat, de utalhat ez a jelenség részben arra is, hogy egyes
központi bankok már az aranynak egy új pénzügyi világrendben betöltendő
szerepére való felkészülésükben halmozzák a tartalékaikat.
Egy ilyen új pénzügyi rendszer felállítása a jegybankok részéről
további jelentős vásárlásokat eredményezhetne, ami az arany árfolyamát
nyilvánvalóan az egekbe emelné. Az az ország, amely pedig ezután a pénz
mennyiségét még növelni szeretné, kötelező érvényűen az aranytartalékait
is növelni lenne kénytelen. A jegybankok ezzel az arany messze
legnagyobb vásárlóivá léphetnének elő, állandó izzásban tartva a
nemesfém árfolyamát. Ettől azonban ma még nagyon messze vagyunk, sőt a
fajtiszta aranystandard visszaállítása jóformán utópisztikusnak tűnik.
Ám hogy legvégül hova érkezik meg az a folyamat, amelyet a 2008-as
pénzügyi, majd gazdasági és most már adósságválság öt éve elindított, az
ma még beláthatatlan. Az aranystandard visszatérése körül fellángolt
viták mindenesetre az arany reneszánszát erősítik, amely ez alapján még
sokáig eltarthat.
Forrás: tozsdecafe.hu
Forrás: tozsdecafe.hu