Ékszer-, illetve ezüstaukcióval zárta az évet a BÁV december 7-én és 8-án, látványos eredményekkel. Az ékszernap is jól sikerült, de az ezüstön még inkább lehetett érzékelni, hogy a válság nagyon megdobta a keresletet. Hozzájárult a sikerhez az is, hogy az összes tétel rendbe hozva, letisztítva, a legjobb formájában várta a licitálókat. Szinte kivétel nélkül minden elkelt, azt a 3-4 darabot, ami elsőre nem ment el, visszakérték. Olyan tárgyak is vevőre találtak, amilyenek korábban nem, például egy ezüstsodrony színházi táska. Ilyen sok szekrényben porosodott reménytelenül, most viszont 20 ezer helyett 60 ezer forintért elvitték. Sok "elszállásnak" is tanúja lehetett a közönség: a pesti negyvenes évekbeli hólyagos gyümölcskínáló ára 90 ezerről 1 millióra ment fel, ugyanidáig jutott 330 ezerről az azonos korú levesestál, Bachruch Antal mesterjegyével. Szemmel láthatóan általában a tálakat, gyümölcskínálókat keresik leginkább: magas a nemesfémtartalmuk, szépek és használati értékük is van. Itt a két-háromszoros növekedés az átlag, ha pedig a készítőjük is ismert vagy van valami különlegességük, akkor ennél is több lehet. Polgár Kálmán készítette például azt a gerezdelt tálat, amelynek ára 75 ezerről 240 ezerre nőtt, de az ismeretlen kéz alkotta német szecessziós gyümölcstál árát is felverték 120 ezerről 440 ezerre. Egy kétkilós páros úrvacsoratál 440 ezer forintért kelt el. Vevőre találtak a 6 és 12 személyes evőeszközkészletek is, pedig két éve még gyakran megmaradtak. A "helyes kis tárgyak" minden karácsonyi aukción vonzó árakon kezdenek, hogy aztán jóval többért lehessen őket hazavinni a fa alá. Most a teaszűrők drágultak 12 ezerről 42-46 ezer forintra, kis poharak és vázák 20 ezer körüli árakról 30-70 ezer körüliekre, egy persely 70 ezerre. Az ékszerek is jól mentek, többségében elkeltek a brillek is, az áruk is emelkedett. A legdrágább egy fülbevalópár lett két régi csiszolású gyémánttal, 3,6 millióért, valamint egy nyaklánc-karkötő szett fehéraranyból, brillekkel kirakva, 3,2 millió forintért. Az órák közül egy kék számlapos, 1980-as arany Patek Philippe érte el a legmagasabb árat, 1,8 milliós leütéssel.
Forrás: Napi Gazdaság