2012. március 1., csütörtök

Összeomlott az arany és az ezüst...

Összeomlott az arany és az ezüst. Nem volt eseménytelen nap a tegnapi az árupiacokon, a kereskedést ugyanis a nap elején az európai, a nap második felében az amerikai jegybank befolyásolta. Az előbbi további likviditásbővítéssel, az utóbbi annak egyelőre várható elmaradásával. Mivel az EKB lépését már beárazta a piac, főként a Fed elnöke, Ben Bernanke beszéde okozott komolyabb hatást a piacokon, amelyre válaszul a nemesfémek óriási zuhanásba kezdtek. Az arany napon belül közel 100 dollárt veszített értékéből, de 6 százalék feletti mínuszban zárt az ezüst is. Az olaj viszont a kedvező makrogazdasági adatok miatt ismét felfelé vette az irányt. A jegybanki események a nemesfémeket érintették a leginkább, amelyeket a befektetők leginkább azért vásárolnak, hogy a növekvő pénzkínálat miatt elértéktelenedő papírpénzek helyett értékálló nemesfémekkel védekezzenek. Az EKB programja ugyan pozitív volt számukra, ezt azonban a piacok már előre árazták, ami meg is mutatkozott az idei emelkedésben (az ezüst több mint 30, az arany 14 százalékot emelkedett év eleje óta tegnap délig). Bernanke szavai viszont arra utaltak, Amerikában egyelőre nem várható hasonló, ami viszont rontotta a biztonságot kínáló nemesfémek vonzerejét, a kicsit már túlhúzott piacokon így komoly korrekció bontakozott ki. Az arany közel 100 dollárt, vagyis közel 5 százalékot esett.
Forrás: portfolio.hu

2012. február 7., kedd

Az arany árfolyama 29 éve nem látott emelkedéssel zárta az év első hónapját...

Az arany árfolyama 29 éve nem látott emelkedéssel zárta az év első hónapját. Az erős dinamikával bekövetkezett emelkedések mostani fázisában már egy korrekció lenne szükséges a fenntartható növekedés érdekében, máskülönben a piacok túlpörgése fenyeget. A nemesfémek idén januárban rég nem látott emelkedéssel kényeztették el a befektetőket. Az arany teljesítményével egyértelműen maga mögé utasította a részvény- és a kötvénypiacokat, de a legfontosabb nemesfém az egyéb ipari nyersanyagokkal és devizákkal szemben is verhetetlennek bizonyult. Érdekes megfigyelés, hogy az amerikai részvényárfolyamok januári trendje meglehetősen jó indikátor az év egészére nézve, vagyis amilyen a január, nagy eséllyel úgy alakulhat az év egésze. Ez a „január barométernek” nevezett jelenség az 1950 óta eltelt 60 évben csaknem 90%-os megbízhatósággal működött, ezért sokak számára megerősítést jelent az amúgy bizonytalan kilátások közepette. Az arany árának aktuális előretörése a hosszútávra tervező befektetők vásárlásainak tudható be. Az aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok közül a világszerte legnagyobb, az SPDR Gold Trust készletei például csak az év eleje óta már 22,6 tonnával növekedtek. Lendület adnak az árfolyamnak ezen túl a további monetáris lazítás körüli spekulációk, amelyekben nem csak az Egyesült Államok és Kína kerülnek említésre, hanem Európa is. Elemzői várakozások szerint a Bank of England a most következő héten a mennyiségi hígítás újabb fordulóját harangozhatja be, ami a nemesfémek további drágulását eredményezheti. A nemesfémárak kirobbanó formájukat tehát az erős nemzetközi keresletnek köszönhetik. Ennek hátterében változatlanul az európai pénzügyekkel kapcsolatos aggodalmak állnak.  Mindebből jól látszik, hogy a szuverén adósságproblémák kérdése a piacokat még jó ideig foglalkoztatni, és a nemesfémek árát jótékonyan segíteni fogja. Miközben az arany dollárban számított árfolyama egy rohamos emelkedést követően két hónapja nem látott magasságokba érkezett, az elmúlt héten már erős ellenállási szintekkel találta szembe magát. Egy profitrealizálás kiváltotta kisebb korrekció egészséges reakció lenne ezek után. A leforduló árfolyamnak lenne tere a csökkenésben 1.700 dollárig is, ahonnét következő fázisába léphetne az emelkedés, elsőként 1.790 dollár irányába. 1.700 dollár alatt azonban ingoványos terület kezdődik, amelyre lépve, besüppedhet a kurzus az 1.610-es szintekig.
Forrás: elemzéskozpont.hu; aranypiac.hu

2011. december 29., csütörtök

Miért gyengélkedik az arany?

Gyenge, jóval az átlag alatti forgalom mellett a legfőbb amerikai részvényindexek gyakorlatilag végig tartották a kereskedés alatt az 1 százalék körüli mínuszt. A hangulat azután romlott el, hogy az EKB rekord mennyiségű egy napos betétállományról számolt be, amely sokak szerint az alacsony banki hitelezési hajlandóságot jelzi, rontva az európai kilátásokat. A legrosszabbul ma a nyersanyag és pénzügyi szektor teljesített. A nap végén a Dow 1,14, az S&P 500 1,25, míg a Nasdaq 1,34 százalékos mínuszban zárt. Szakadnak a nemesfémek, különösen az ezüst, amely már több mint 5 százalékot veszített értékéből. Az arany unciája jelenleg 1560 dollárba kerül, ami 2 százalékos esésnek felel meg tegnaphoz képest. A nemesfémek esése mögött rövid távú technikai tényezők mellett a dollár erősödése állhat - írja a MarketWatch.
Forrás: portfolio.hu

2011. december 27., kedd

Tovább menekülnek az aranyból...

A december 20.-val végződött héten tovább folytatódott a hedge fundok és más nagyobb spekulatív befektetők arany pozícióinak leépítése. Az elmúlt hetekben megindult arany piaci korrekció, mely során a nemesfém ára 1750 dollárról 1600 dollárra esett, számos rövidebb távon spekuláló befektetőt késztetett nyitott határidős pozícióinak lezárására. A nettó spekulatív pozíciók szintje az arany piacán utoljára 2009 májusában volt ilyen alacsony. A befektetők az elmúlt évek masszív emelkedése után ugyanis most további arany piaci korrekcióra számítanak. A spekulatív kereslet ilyen szintű visszaesése viszont akár vételi jelként is tekinthető, hiszen miután mindenki az esésre számítva leépítette kitettségét, a vásárlók jöhetnek a piacon.
Forrás: portfolio.hu

2011. december 13., kedd

...Az arany árfolyama napok óta esik...


Az arany emelkedésére ható tényezők ereje eleget gyengült ahhoz, hogy a nemesfém piacán egy komolyabb eladási hullámmal érjen véget az év - mondta a sok befektető által követett Gartman-letter szerzője, Dennis Gartman. A neves befektető az euró gyengülése miatt valamennyi arany pozícióját lezárta, véleménye szerint ugyanis a nemesfém ára még 1450 dollárig eshet, mielőtt újra az 1800-as szintekre törne - írja a Forbers. Az arany árfolyama napok óta esik, miután az európai adósságválság kezelése nem a befektetők várakozásai szerint alakult, a dollár pedig jelentősen erősödött az európai közös devizával szemben. Az arany tegnap áttörte az 1700 dolláros árfolyamot, és már 1660 dollárt adnak unciájáért. A széles körben figyelt Gartman-letter szerzője, Dennis Gartman valamennyi aranyát eladta, véleménye szerint ugyanis a nemesfém ára eléri az 1450 dolláros szintet, mielőtt újra nekilendülne annak az 1800 dolláros árfolyamnak, amellyel november elején nem tudott megbirkózni. Bár eleinte nem akarta Gartman teljes arany pozícióját leépíteni, csupán át akart súlyozni részvények felé, de az arany 1275 eurós technikai szint alá süllyedése miatt kénytelen volt lezárni nyitott pozícióját. Bár idén az arany még így is komoly pluszokat mutat, az arany helyettesítőként számon tartott arany bánya részvények 10 százalékot estek idén. Az aranybánya részvények ugyanis inkább a részvénypiacokkal mozogtak együtt idén, mint sem az arannyal. Beszélhetünk akár az arany biztonságos menedék, vagy infláció elleni védelem szerepéről, az arany áremelkedését hajtó tényezők eleget gyengültek ahhoz, hogy a nemesfém egy komolyabb eladási hullámmal zárja az évet - mondta Gartman. 

/Dennis Gartman 1974-ben szerezte meg diplomáját az Észak-Kalorinai Állami Egyetemen, majd a Cotton Inc. munkatársaként az amerikai textilipar pamut iránti keresletét és kínálatát elemezte. Ezután az NCNB National Banknál kereskedett deviza- és pénzpiaci eszközökkel. A '70-es évek végén a chicagói székhelyű A.G. Becker & Company vezető pénzügyi elemzője lett és a Chicago Board of Trade tagja is volt 1984-ig. 1984-ben Virginiába költözött, ahol a Sovran Bank határidős kereskedési részlegét vezette. Itt indította el a The Gartman Letter néven 1987 óta minden nap kiadott hírlevelét, amelyben elmondja véleményét a globális tőkepiacok aktuális helyzetéről. Az egyes témákat politikai és gazdasági szempontból egyaránt megvizsgálja, valamint rövid- és hosszú távú előrejelzéseket is ad. A levél előfizetői között van számos vezető bank, brókercég, hedge fund, befektetési alapkezelő, valamint energia- és nyersanyag kereskedéssel foglalkozó cég is. Gartman leveleinek napi közzététele mellett számos, a tőkepiacokkal kapcsolatos előadást és kurzust tart különböző brókercégeknek, bankoknak, illetve amerikai kormányzati szerveknek. Az utóbbi években gyakori vendég a vezető gazdasági rádió- és televízió műsorokban is./
Forrás: portfolio.hu

2011. november 28., hétfő

...Izgalomból tehát nem lesz hiány az elkövetkezendőkben sem az arany piacán...

Az adósságválság globális elterjedésétől való félelmek a kockázatosabbnak vélt befektetések likvidálásához vezettek az elmúlt héten. Nyersanyagok és részvénypiacok egyaránt szenvedő alanyaivá váltak az eladási hullámnak, amelyből az arany és az ezüst sem tudták kivonni magukat. A globális fertőzésveszély az adósbesorolások leminősítésének képében előbb Portugáliát, majd a hét végére már Magyarországot is elérte. Holott legutóbb a legmegbízhatóbb adósok egyikének számító német állam kormánykötvényeit is kerülték már a befektetők, az arany mégsem tudott tőkét kovácsolni az egyre fenyegetőbb méreteket öltő pénzügyi válsághangulatból. Eközben Portugália mellett Magyarországot is büntetőpadra küldték a hitelminősítők. Az európai pénzügyek katasztrofális állapotát tükrözi, ahogy az adósságspirál Görögországból kiindulva, Spanyolországon, Itálián, Franciaországon, Belgiumon, Portugálián és immár Magyarországon át is véres csíkot húzva egyre inkább befonja az egész kontinenst. Ennek megfelelően továbbra is az adósságválság az elsőszámú beszédtéma a nemzetközi pénzpiacokon. Az arany árfolyama a részvénypiacokat követve bukott a héten a mélybe, miközben a dollár relatív ereje is erősítette a már korábban megkezdett korrekciót. A végül 1.700 dollár alá süllyedő jegyzések érezhetően beárnyékolják jelenleg a rövidtávú kilátásokat, és amennyiben nem érkezik az európai adósságfronton valamiféle enyhülés, úgy a közeljövőben további árfolyamesésre is számítani kell. Ennek kapcsán főként a határidős piacok szereplői felől érkezhet eladói nyomás, akik a leginkább lehetnek hajlamosak az aranyban tartott pozícióik tömeges feladására. Másfelől viszont az elbizonytalanodott és hosszútávra berendezkedő befektetők az alacsonyabb árszinteket azonnal kedvező alkalmi vételre használják ki. Ők azok, akik jelenleg inkább halmozzák, mintsem eladnák az aranyukat, és akikben sokadszorra lelhet fontos támaszt a sárga nemesfém. Amellett, hogy jelenleg a kockázatkerülés a legmeghatározóbb befektetői mozgatórugó, nem szabad lebecsülni a dollárárfolyam alakulásának befolyását sem az arany árára. A dollár-index, amely az USA-dollár teljesítményét méri egy devizakosár ellenében, 7 hetes csúcson tartózkodik. Míg egy gyengülő dollár olcsóbbá tenné az aranyat a dollártérségen kívüli befektetők számára, addig az erősödő dollár éppen ellenkezőleg hat, és ez befolyásolja a nemesfém iránti keresletet. Pénteken 1.688,50 dolláron (402.336 forint) zárt Londonban a színarany unciánkénti árfolyama. Ezzel az elmúlt héten is folytatódott az azt megelőző kereskedési hét csökkenő tendenciája. Technikailag az 1.680 dollár környéki támaszszint a háborús övezet kezdete, egy ez alá csökkenő aranyár esetén a spekulánsok keze már megremeghet. A január végétől kirajzolódó középtávú trendvonal 1.660 dollárig viselné el sértetlenül a jelenlegi piaci korrekciót, amennyiben azonban ez a trendmutató szignifikánsan sérülne, technikai eladások indulhatnak el, és ezek az arany jegyzését jóval mélyebb tartományba is visszavethetik. Ugyanakkor 1.600 dollár környékén határozott bázist épített az árfolyam még október elején, annak a terhelhetősége ebben az esetben kerülne napirendre. Míg a pesszimisták az idén már nem számolnak új árfolyamcsúcsokkal, addig az optimisták bíznak a további emelkedésben. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy ismét 1.760 dollár fölé kerüljön a kurzus. Izgalomból tehát nem lesz hiány az elkövetkezendőkben sem az arany piacán.
Forrás: aranypiac.hu

2011. november 24., csütörtök

...1,693 dollárért is vásárolhatunk aranyat...

Úgy tűnik, hogy az 1,800 dollár/uncia nemesfém árfolyamtól egyelőre búcsút vehetünk. Az 1,750 dolláros szintnél még reménykedhettünk, hogy az árfolyamesés megáll, de az erősödő dollár és az eladói prés miatt mára már 1,693 dollárért is vásárolhatunk aranyat. A jelenlegi árfolyam megrengette a trendvonalat, könnyen elképzelhető az 1,550 dolláros sáv is. A nyersanyagárak csökkenésének oka Jim Rogers neves befektető szerint, a világ egyik legnagyobb brókercégének a csődje, az MF Global miatt van. Az MF Global csődje pozíciók kényszerlikvidálásához vezetett. Rogers szerint hasonlót lehetett tapasztalni 2008-ban is, amikor az árupiacokon szintén aktívan tevékenykedő Lehman Brothers csődjét követték kényszerített pozíciózárások.