2011. december 13., kedd

...Az arany árfolyama napok óta esik...


Az arany emelkedésére ható tényezők ereje eleget gyengült ahhoz, hogy a nemesfém piacán egy komolyabb eladási hullámmal érjen véget az év - mondta a sok befektető által követett Gartman-letter szerzője, Dennis Gartman. A neves befektető az euró gyengülése miatt valamennyi arany pozícióját lezárta, véleménye szerint ugyanis a nemesfém ára még 1450 dollárig eshet, mielőtt újra az 1800-as szintekre törne - írja a Forbers. Az arany árfolyama napok óta esik, miután az európai adósságválság kezelése nem a befektetők várakozásai szerint alakult, a dollár pedig jelentősen erősödött az európai közös devizával szemben. Az arany tegnap áttörte az 1700 dolláros árfolyamot, és már 1660 dollárt adnak unciájáért. A széles körben figyelt Gartman-letter szerzője, Dennis Gartman valamennyi aranyát eladta, véleménye szerint ugyanis a nemesfém ára eléri az 1450 dolláros szintet, mielőtt újra nekilendülne annak az 1800 dolláros árfolyamnak, amellyel november elején nem tudott megbirkózni. Bár eleinte nem akarta Gartman teljes arany pozícióját leépíteni, csupán át akart súlyozni részvények felé, de az arany 1275 eurós technikai szint alá süllyedése miatt kénytelen volt lezárni nyitott pozícióját. Bár idén az arany még így is komoly pluszokat mutat, az arany helyettesítőként számon tartott arany bánya részvények 10 százalékot estek idén. Az aranybánya részvények ugyanis inkább a részvénypiacokkal mozogtak együtt idén, mint sem az arannyal. Beszélhetünk akár az arany biztonságos menedék, vagy infláció elleni védelem szerepéről, az arany áremelkedését hajtó tényezők eleget gyengültek ahhoz, hogy a nemesfém egy komolyabb eladási hullámmal zárja az évet - mondta Gartman. 

/Dennis Gartman 1974-ben szerezte meg diplomáját az Észak-Kalorinai Állami Egyetemen, majd a Cotton Inc. munkatársaként az amerikai textilipar pamut iránti keresletét és kínálatát elemezte. Ezután az NCNB National Banknál kereskedett deviza- és pénzpiaci eszközökkel. A '70-es évek végén a chicagói székhelyű A.G. Becker & Company vezető pénzügyi elemzője lett és a Chicago Board of Trade tagja is volt 1984-ig. 1984-ben Virginiába költözött, ahol a Sovran Bank határidős kereskedési részlegét vezette. Itt indította el a The Gartman Letter néven 1987 óta minden nap kiadott hírlevelét, amelyben elmondja véleményét a globális tőkepiacok aktuális helyzetéről. Az egyes témákat politikai és gazdasági szempontból egyaránt megvizsgálja, valamint rövid- és hosszú távú előrejelzéseket is ad. A levél előfizetői között van számos vezető bank, brókercég, hedge fund, befektetési alapkezelő, valamint energia- és nyersanyag kereskedéssel foglalkozó cég is. Gartman leveleinek napi közzététele mellett számos, a tőkepiacokkal kapcsolatos előadást és kurzust tart különböző brókercégeknek, bankoknak, illetve amerikai kormányzati szerveknek. Az utóbbi években gyakori vendég a vezető gazdasági rádió- és televízió műsorokban is./
Forrás: portfolio.hu

2011. november 28., hétfő

...Izgalomból tehát nem lesz hiány az elkövetkezendőkben sem az arany piacán...

Az adósságválság globális elterjedésétől való félelmek a kockázatosabbnak vélt befektetések likvidálásához vezettek az elmúlt héten. Nyersanyagok és részvénypiacok egyaránt szenvedő alanyaivá váltak az eladási hullámnak, amelyből az arany és az ezüst sem tudták kivonni magukat. A globális fertőzésveszély az adósbesorolások leminősítésének képében előbb Portugáliát, majd a hét végére már Magyarországot is elérte. Holott legutóbb a legmegbízhatóbb adósok egyikének számító német állam kormánykötvényeit is kerülték már a befektetők, az arany mégsem tudott tőkét kovácsolni az egyre fenyegetőbb méreteket öltő pénzügyi válsághangulatból. Eközben Portugália mellett Magyarországot is büntetőpadra küldték a hitelminősítők. Az európai pénzügyek katasztrofális állapotát tükrözi, ahogy az adósságspirál Görögországból kiindulva, Spanyolországon, Itálián, Franciaországon, Belgiumon, Portugálián és immár Magyarországon át is véres csíkot húzva egyre inkább befonja az egész kontinenst. Ennek megfelelően továbbra is az adósságválság az elsőszámú beszédtéma a nemzetközi pénzpiacokon. Az arany árfolyama a részvénypiacokat követve bukott a héten a mélybe, miközben a dollár relatív ereje is erősítette a már korábban megkezdett korrekciót. A végül 1.700 dollár alá süllyedő jegyzések érezhetően beárnyékolják jelenleg a rövidtávú kilátásokat, és amennyiben nem érkezik az európai adósságfronton valamiféle enyhülés, úgy a közeljövőben további árfolyamesésre is számítani kell. Ennek kapcsán főként a határidős piacok szereplői felől érkezhet eladói nyomás, akik a leginkább lehetnek hajlamosak az aranyban tartott pozícióik tömeges feladására. Másfelől viszont az elbizonytalanodott és hosszútávra berendezkedő befektetők az alacsonyabb árszinteket azonnal kedvező alkalmi vételre használják ki. Ők azok, akik jelenleg inkább halmozzák, mintsem eladnák az aranyukat, és akikben sokadszorra lelhet fontos támaszt a sárga nemesfém. Amellett, hogy jelenleg a kockázatkerülés a legmeghatározóbb befektetői mozgatórugó, nem szabad lebecsülni a dollárárfolyam alakulásának befolyását sem az arany árára. A dollár-index, amely az USA-dollár teljesítményét méri egy devizakosár ellenében, 7 hetes csúcson tartózkodik. Míg egy gyengülő dollár olcsóbbá tenné az aranyat a dollártérségen kívüli befektetők számára, addig az erősödő dollár éppen ellenkezőleg hat, és ez befolyásolja a nemesfém iránti keresletet. Pénteken 1.688,50 dolláron (402.336 forint) zárt Londonban a színarany unciánkénti árfolyama. Ezzel az elmúlt héten is folytatódott az azt megelőző kereskedési hét csökkenő tendenciája. Technikailag az 1.680 dollár környéki támaszszint a háborús övezet kezdete, egy ez alá csökkenő aranyár esetén a spekulánsok keze már megremeghet. A január végétől kirajzolódó középtávú trendvonal 1.660 dollárig viselné el sértetlenül a jelenlegi piaci korrekciót, amennyiben azonban ez a trendmutató szignifikánsan sérülne, technikai eladások indulhatnak el, és ezek az arany jegyzését jóval mélyebb tartományba is visszavethetik. Ugyanakkor 1.600 dollár környékén határozott bázist épített az árfolyam még október elején, annak a terhelhetősége ebben az esetben kerülne napirendre. Míg a pesszimisták az idén már nem számolnak új árfolyamcsúcsokkal, addig az optimisták bíznak a további emelkedésben. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy ismét 1.760 dollár fölé kerüljön a kurzus. Izgalomból tehát nem lesz hiány az elkövetkezendőkben sem az arany piacán.
Forrás: aranypiac.hu

2011. november 24., csütörtök

...1,693 dollárért is vásárolhatunk aranyat...

Úgy tűnik, hogy az 1,800 dollár/uncia nemesfém árfolyamtól egyelőre búcsút vehetünk. Az 1,750 dolláros szintnél még reménykedhettünk, hogy az árfolyamesés megáll, de az erősödő dollár és az eladói prés miatt mára már 1,693 dollárért is vásárolhatunk aranyat. A jelenlegi árfolyam megrengette a trendvonalat, könnyen elképzelhető az 1,550 dolláros sáv is. A nyersanyagárak csökkenésének oka Jim Rogers neves befektető szerint, a világ egyik legnagyobb brókercégének a csődje, az MF Global miatt van. Az MF Global csődje pozíciók kényszerlikvidálásához vezetett. Rogers szerint hasonlót lehetett tapasztalni 2008-ban is, amikor az árupiacokon szintén aktívan tevékenykedő Lehman Brothers csődjét követték kényszerített pozíciózárások.

2011. szeptember 27., kedd

Több tényező együttesen okozta, hogy az arany és az ezüst árfolyama is óriásit zuhant ...

Több tényező együttesen okozta, hogy az arany és az ezüst árfolyama is óriásit zuhant az elmúlt napokban. Mindez akár nagyon jó beszállási pontokat is eredményezhet, azonban az óvatosság nem árt azoknál, akik a nemesfémek vásárlásán gondolkodnak.  helyzet azonban nem ennyire egyszerű, és főleg az arany esetében inkább csak korrekcióról beszélhetünk − mondta a Napi Gazdaságnak Pálffy Gergely, a Solar Capital elemzője. A mostani eséssel ugyanis csupán a július eleje óta tartó rally korrekciója zajlott le eddig, ami nem is csoda, hiszen hirtelen drágult nagyon sokat a nemesfém árfolyama. Az esésben ugyanakkor a főszerepet az játszotta Pálffy szerint, hogy a nagyobb befektetési alapok rákényszerültek arra, hogy készpénzt teremtsenek elő a más piacokon elszenvedett veszteségeik miatt.  részvénypiacok esése ugyanis a tőkeáttételes pozícióknál biztosan friss forrásokat kívánt, hogy teljesíteni tudják a letéti követelményeket; ehhez nagy valószínűséggel inkább a nyereséges pozícióikat zárták a befektetők. Erre pedig nagyon jó példa az arany, amelyen jelentős profitokat értek el. arck Faber, a svájci befektetési szakember szerint is nagyon fontos szinthez érkezett az arany árfolyama hétfőn. A befektetési szakértő szerint ugyanis amennyiben nem tart ki az 1500 dolláros szint, akkor már az 1100-1200 dolláros szintet veheti célba az arany árfolyama. A befektető ugyanakkor egyelőre nem adja el aranykészleteit, hiszen véleménye szerint a részvénypiacok további 10-20 százalékos korrekciója után az amerikai jegybank rákényszerülhet egy újabb monetáris lazítási programra − amit a múlt héten még nem mert meglépni. A QE3 bejelentése pedig jót tesz majd az arany és a részvények árfolyamának is. Az rany árfolyamának hatalmas volatilitása alapvetően megkérdőjelezi a nemesfém menedék funkcióját − derül ki a Crédit Agricole Corporate & Investment Bank elemzéséből. A jelenség az utóbbi időben nem szokatlan − vélik a bank elemzői −, hiszen többször előfordult, hogy a részvénypiacok esésével párhuzamosan esett az arany és az ezüst árfolyama, mert a befektetők nemesfém-pozícióik zárására kényszerültek, hogy finanszírozni tudják a más piacon elszenvedett veszteségeiket. A nagy volatilitás alapjaiban kérdőjelezi meg az arany és az ezüst biztonsági funkcióját, de a helyzetet tovább rontja, hogy az ehhez hasonló árfolyammozgások jelentősen növelik a pozíciók tartásának költségeit, akár az ilyenkor rendszerint emelkedő letéti követelmények miatt. A Crédit Agricole elemzői szerint a CME éppen a növekvő volatilitásra reagált, amikor múlt pénteken − idén már sokadszorra − megemelte a letéti követelményeket, ami az árak további lemorzsolódásához vezetett.
Forrás: napi gazdaság

2011. szeptember 4., vasárnap

2001. szeptember - 2011. szeptember


Az arany ára 1968 óta mozog szabadon...

Az arany ára 1968 óta mozog szabadon, előtte az arany deviza standard rendszer miatt a jegybankok fenntartották a 35 dolláros unciánkénti árfolyamot. 1968 óta az arany átlagosan 4,1 százalékot mozdult el egy hónap alatt (az emelkedő hónapokban átlagosan 4,7 százalékot nőtt), a 12,5 százalékos drágulás így a legnagyobbak közé tartozott, pontosan a 17. legmagasabb volt a történelemben. Ennél magasabb havi árfolyam-emelkedésre a 70-es évek szolgáltatták a legtöbb példát, de viszonylag sok ilyen hónap volt a 80-as években is.

A legnagyobb havi emelkedés 1973 májusában következett be, amikor az arany árfolyama 31 nap alatt 38,9 százalékot drágult. Az arany óriási szárnyalását segítette, hogy a Bretton Woods-i rendszer nem sokkal előtte szűnt meg véglegesen, az arany pedig meredek emelkedésbe kezdett. A különlegesen nagy havi emelkedést magyarázhatja, hogy 1973 májusában lépte át az arany a 100 dolláros árfolyamot, amely akkora lendületet adott a nemesfémnek, hogy még abban a hónapban 126 dolláros szintig repítették az arany árát. A 70-es években, és a 80-as évek elején összesen 10 olyan hónap volt, amely során több mint 15 százalékot emelkedett az arany ára egy hónap alatt. Az arany szárnyalása ebben az időszakban főként az olajválságokhoz, a válságokkal járó magas inflációhoz volt köthető. A felszökő fogyasztói árak, és a dollár relatív leértékelődése ugyanis vonzóvá tette a stabilitása és pénzfunkciói miatt inflációs környezetben igen népszerű aranyat. A legnagyobb szárnyalásokra így 73-74-ben, és 79-80-ban volt példa. Az 1990-es éveket követően viszont mindössze 2 olyan hónap volt, amely során 12 százalékot meghaladóan drágult az arany. Először 1999 szeptemberében, amikor 255 dollárról 300 dollár fölé emelkedett az arany ára. A 80-as évek óta az aranyat folyamatos elértéktelenedés, vagy legalábbis stagnálás jellemezte, miután az arany deviza standard rendszer lezárulta után az arany funkciója megszűnt, a jegybankok pedig elkezdték értékesíteni az aranytartalékaikat. 2009 szeptemberében azonban megszületett az első jegybankok közti megállapodás (CBGA) az aranyeladások korlátozásáról, amely szeptember végén napok alatt közel 15 százalékkal drágította a nemesfémet. Az arany egy hónap alatt 2009 novemberében drágult utoljára annyit, mint idén augusztusban. Akkor a recessziós félelmek csillapodásával a válság utáni fellendülésben a befektetők vettek mindent. Az aranyat ekkor már a korábbi nettó eladók, a jegybankok is elkezdték vásárolni. A nemesfém ráadásul októberében törte át először magabiztosan az 1000 dolláros lélektani határt, de komoly szárnyalás végül csak novemberben bontakozott ki, amikor az 1100 dolláros árfolyamot áttörve 1177 dollárig húzták a nemesfémet.
Forrás: portfolio.hu

2011. szeptember 2., péntek

... folyamatos emelkedés...

„A nemesfémek piacán a folyamatos emelkedés miatt időről időre bekövetkezik némi konszolidáció, ám ezt mégiscsak újabb növekedés követi” – nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek Gevin Wendt, az ausztrál székhelyű Mine Life Pty. igazgatója. Hozzátette: most is csak egy rövid konszolidációs szakasznak lehetünk szemtanúi, és az árfolyam rövid időn belül ismét az unciánkénti 1900 dolláros szinten mozoghat.
Forrás: világgazdasag.hu

2011. augusztus 15., hétfő

„Thank God for Gold!”...

Az elmúlt hetekben ismét beigazolódott a fizikai arany központi szerepe a befektetések palettáján. Utalva a szuverén adósságválságok egyre fojtogató terjedésére, amihez még Európa és Amerika fenyegető recessziója is párosul, valamint a pánikszerű tőzsdei fejleményekre és a svájci frank történelmi mértékű erősödésére a New York-i tőzsde egyik kereskedője a CNBC tévétársaságnak nyilatkozva az ég felé emelte karjait, és azt találta mondani „Thank God for Gold!” – „Istennek hála van arany!”. A részvénypiacok aktuális veszteségeivel számos már ismert probléma került előtérbe, amelyek egymásra halmozott terhe alatt légvárként roskadtak össze a világ tőzsdéi. Például annak felismerése, hogy az USA adósságproblémájára csak rövidtávú „megoldás” született. Vagy az, hogy hetek óta csak kijózanítóan rossz adatok érkeznek az USA gazdaságáról, amiért ismét felerősödnek a világmértékű recesszió kiújulására vonatkozó félelmek. Rontja a hangulatot, hogy továbbra is bizonytalanságot szülnek az amerikai Fed mennyiségi lazító programjának folytatásával kapcsolatos várakozások. Borzolják a kedélyeket Jean-Claude Trichet európai jegybankelnök riasztó szavai, amikor azt találja mondani, hogy „rendkívül rosszak az európai konjunktúra kilátásai”, mint ahogy az olasz és spanyol államkötvényhozamok jelentős emelkedése is. De említhetőek még a véget érni nem akaró válságtanácskozások az EU-ban, és a pénzügyi segélycsomagok emelésének folyamatos szükségszerűsége, valamint az, hogy rossz hírek érkeznek a bankszektor háza tájáról is (például 30 ezer fős leépítés a HSBC banknál, kimagasló veszteségek a Royal Bank of Scotland-nál, romló csődkockázati mutatók stb.) Mindösszességében a legrosszabb azonban az a felismerés, hogy a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság teljes erővel visszatérni látszik. A jegybanki pénzáradat és az állami konjunktúraprogramok csak arra voltak elegendőek, hogy a nagy összeomlást néhány évvel elodázzák. A központi bankok már kiaknázták teljes eszköztárukat (kamatcsökkentések, kötvényvásárlások, pénzügyi mentőmechanizmusok) tartós eredmény elérése nélkül. Azok az államok, amelyek korábban bankokat mentettek meg az összeomlástól, most maguk is vészes pénzszűkébe kerültek. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a válság csak egy széleskörű, minden OECD-tagállamra kiterjedő adósságátrendezés árán lesz megoldható. Mielőtt azonban erre sor kerülne, még egy súlyos recesszió fenyegetésével kell megküzdenie a világnak, ami katasztrofális inflációba torkollhat a rendszer majdani tényleges „resetelése” előtt. Az arany kurzusa az elmúlt héten mind dollárban, mind pedig forintban új történelmi magasságokba kapaszkodott. Péntek délután egy uncia (31,1 g) befektetési arany 1.736 dollárba került Londonban, ami 4,66%-os növekedést jelent egy hét alatt. A magyar fizetőeszközben számolva a pénteki záróár 334.076 forint volt, ami 4,09%-os héten belüli növekménynek felel meg. Az azonnali szállítású arany jegyzése járt a múlt hét folyamán 1.800 dollár felett is, de a végül nem tudott megkapaszkodni ebben az új tartományban. Ez részben a piac rövidtávú túlhevülésével magyarázható, másrészt pedig az amerikai határidős tőzsdén péntektől érvénybe lépett letéti biztosítékok megemelése törte meg a lendületet. A jegyzések nagymértékű emelkedése jellemzően profitrealizálással is jár, ezért a kisebb korrekciók normális és egészséges velejárói az árfolyamok alakulásának. Az alkalmanként kialakuló túlzásokat ily módon teszi helyére a piac, anélkül hogy indokolt lenne máris „kidurrant aranybuborékot” emlegetni. Rövidtávon technikailag még további korrekcióval érdemes számolni, amely az 1.700 dolláros szintekig, sőt még az alá is elérhet. 1.660 és 1.680 dollár között azonban erős támaszra lelhet a kurzus, amely egy további lecsúszásnak határt szabhat. Legkésőbb erről a szintről akár már startolhat is a következő csúcstámadás.
Forrás: aranypiac.hu

 

2011. július 25., hétfő

Aki mégis kizárólag aranyba szeretne fektetni...


A World Gold Council, az arany Világtanács adatai alapján a teljes 2011. első negyedéves kereslet 981,3 tonna volt (43,7 milliárd USD értékben), amely 11 százalékos bővülés az előző évhez képest. Az igény jelentős részét a befektetői érdeklődés adta, valamint néhány feltörekvő piaci ország jegybankja felől is érdemi kereslet mutatkozott. Érdekes, hogy Kínában hiába drágult helyi devizában az arany 25 százalékot, a kereslet így is 32 százalékkal nőtt. Úgy tűnik, a keresleti oldal bővülése és a világgazdasági bizonytalanságok támogatják az árfolyam további emelkedését. Mielőtt azonban aranyrudak és érmék felhalmozásába kezdenénk, fontos tudni, hogy az aranybefektetés kockázata viszonylag magas - hívja fel a figyelmet az alapkezelő. Jól mutatja ezt a napokban bekövetkezett kisebb korrekció is, ami annak tudható be, hogy a befektetők bíznak benne, hogy a gazdaságilag erősebb európai államok kisegítik Görögországot nehéz helyzetéből. Érdemes lehet ezért szélesebb körű, jobban megosztott árupiaci befektetésben gondolkozni, akár áru- és nyersanyagpiaci befektetési alapokban. Ezeknek az alapoknak a vagyonkezelői az aktuális piaci folyamatokat mérlegelve növelik vagy éppen csökkentik az arany részarányát, a kockázatot pedig egyéb termékekkel (búza, szója, ezüst, réz) csökkentik - véli Halóka Ádám az OTP Alapkezelő befektetési szakértője. Aki mégis kizárólag aranyba szeretne fektetni, a jelenlegi világpiaci bizonytalanságok, a stabilan növekvő kereslet miatt számíthat az arany árának további szárnyalására, de a közelmúlt komoly áremelkedései miatt az azonnali beszállás előtt egy erősebb korrekció kivárása ajánlott.
 Forrás: Napi gazdaság

2011. július 19., kedd

Kereskedési stratégiák, tippek…

 
Instrumentum
Heti várakozás
Kommentár
Arany
(eQTrader:XAUUSD)
A kockázatkerülés szignifikáns erősödése ismét felfelé hajtja az arany árfolyamát, az 1.600.- dolláros szint után 1.608.- - 1.610.- dollár között lehetséges megálló az emelkedésben.
EUR/HUF
Amennyiben 271.- Ft. Felett zár az árfolyam, további emelkedésre van kilátás, melynek során 275.- Ft.-nál találjuk a következő ellenállási szintet. A forinterősödéshez 271.- Ft. alatti zárások szükségesek.
EUR/USD
1,39 környékére eshet ismét az árfolyam, ahol a 200 napos mozgóátlag állíthatja meg a csökkenést. A negatív befektetői hangulat mindenképpen a lefelé irányt erősíti.
CHF/HUF
Napról napra újabb magasságokat ér el az árfolyam, és a fordulatnak egyelőre semmi jele. Amennyiben a rossz hangulat fennmarad, és a 239-es szintet tartósan áttöri a kurzus, akár 245-ig is emelkedhet.
Forrás: Portfolio

2011. július 18., hétfő

Az arany unciánkénti ára, újfent sokkolóan erősödik...

Az arany unciánkénti ára, újfent sokkolóan erősödik! Elemzők szerint ez teljesen normális jelenség, hiszen Amerikában a csőd már várólistán van. A Moody’s is fontolóra vette a gazdasági helyzetet és azonnali hatállyal leminősítési vizsgálat alá vette az U.S.A.-t, melynek egyenes következménye lett, hogy a befektetők újból az értékálló aranyhoz nyúltak.

2011. július 11., hétfő

Kamatemelés, dollárerősödés… és mégis!


A szerdai kínai, majd a csütörtöki európai kamatemelések ellenére újra drágul az arany! Ez azt jelenti, hogy az aranypiacon nagyobb mértékben veszik figyelembe az európai adósságválsággal kapcsolatos híreket, jelen esetben azt, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő egyszerre négy fokozattal rontotta Portugália adósosztályzatát. Jó hír az is az aranyat „kedvelőknek”, hogy ezt az emelkedést erősödő dollár mellett érte el, hiszen a dollár erősödése általában az arany gyengülésével  jár együtt.
Az arany árfolyama a nyári holtszezon ellenére is stabilan emelkedik. A pénteki 1.541,50 dollár/unciánkénti ár csaknem 4%-os heti pluszt jelent. Hasonlóan jól szerepelt az ezüst is az elmúlt héten a maga 7%-os emelkedésével.

2011.07.11.

2011. július 4., hétfő

"Venni kell az aranyat az Erste szerint..."

A befektetők részéről jelentkező kereslet az elmúlt tíz évben a tízszeresére nőtt, ezzel a bikapiac új szakaszába lépett az arany. A hosszú távú célárfolyam 2300 dollár unciánként; a felfelé mutató trend folytatása várható. Az arany bikapiacának következő szakaszát az intézményi befektetők uralják majd, kiváltképp a biztosítók és a nyugdíjalapok - véli az Erste Bank hétfőn kiadott elemzése. Éves aranypiaci jelentésükben az Erste Group elemzői rámutatnak, hogy tíz év alatt tízszeresére nőtt az intézményi befektetők részéről megnyilvánuló kereslet az arany iránt, ami azt jelzi, hogy a nemesfém az emelkedő trend újabb szakaszába lépett - elsősorban a Kínából és Indiából jelentkező kereslet erősödése nyomán. A világ számos részén beindított monetáris ösztönző programok szintén hatottak az arany árfolyamára, a várakozások szerint pedig az arany és a papírpénz keresztárfolyama tovább emelkedik, ezért az Erste elemzői kétezer dolláros aranyárat jósolnak az elkövetkezendő 12 hónapra. Öt évvel ezelőtt kiadott első aranypiaci jelentésünk óta az arany árfolyama 140 százalékkal nőtt. A három évvel ezelőtt hosszú távra előre jelzett 2300 dolláros árfolyam akár konzervatívnak is tekinthető manapság" - jelentette ki Ronald Stöferle, az Erste Group aranypiaci elemzője. Tekintve, hogy az adósságállomány zöme nem került sem leírásra, sem visszafizetésre, a túlzott eladósodottság problémája még fennáll és megoldásra vár. Az alacsony reálkamatok ezért maradnak továbbra is alacsony szinten, ez pedig tökéletes környezetet jelent az arany számára. Az adósságcsapdából kevés út vezet kifelé: az adósság gazdasági kinövése, miként azt az Egyesült Államok tette a II. világháború után, vagy a drasztikus kiadáscsökkentés és/vagy szigorú költségvetési konszolidáció, mint Skandinávia példája mutatta az 1990-es években. A komoly adóemelések, az infláció felgyorsítása, a nemzeti valuta leértékelése, vagy végső esetben az államcsőd deklarálása a legfájdalmasabb eszközök közé tartozik. Az elemzők véleménye szerint az arany árfolyama gyakorlatilag bármelyik forgatókönyvből profitálni tud. Gyakorta elhanyagolt tény, hogy Kína és India maradt a legjelentősebb tényező az aranypiac keresleti oldalán. A nagyobb aranyéhség az elkölthető jövedelem növekedésével együttesen mindenképpen pozitív irányba tolja el a nemesfém iránti keresletet. A számítások szerint 2020-ig a feltörekvő piacok termelik meg a világ GDP-jének 50 százalékát, ami jelentős bővülésnek számít a 2000. évi 19 százalékhoz képest. Az árfolyam még vonzó - nem látszik buborék a horizonton! 2000-ben a befektetői kereslet még csak 4,8 százalékot jelentett az összkeresletből, de 2010-re ez az arány már 40 százalékra ugrott. Az Erste Group elemzői szerint ez határozottan erőteljes felfelé mutató trendfordulót jelez, vagyis a bikapiac új szakaszba lép. Várhatóan az intézményi befektetők uralják majd az aranyárfolyam következő, emelkedő szakaszát. Különösen a biztosítótársaságok és a nyugdíjalapok növelik majd aranybefektetéseiket, hiszen a részvényekkel és főleg a kötvényekkel való korreláció alacsony, vagy éppen negatív. Az arany köztudomásúlag biztonságos befektetésnek számít, hiszen sosem veszítette el az értékét. "Vélhetően nem fog egyhamar megváltozni ez a trend. Azzal számolunk, hogy az arany árfolyama tovább menetel felfelé" - jósolja Ronald Stöferle. Az arany, a fedezetlen papírlapú devizák ellentéte kiváló menekülési útvonal marad a legrosszabb forgatókönyvek ellen. Sőt, határozott korreláció látható az arany árfolyama és a bizalom között: a csökkenő aranyár növekvő, vagy legalábbis stabilizálódó üzleti bizalmat jelez. Úgy véljük, hogy az elmúlt évek során elveszített bizalom egyhamar nem tér vissza, így az arany továbbra is kiváló kockázat/megtérülési aránnyal büszkélkedhet.
Forrás: Napi gazdaság

2011. június 28., kedd

2011. június 27., hétfő

...fokozatosan szorul a hurok a bizalomra épülő papírpénzek nyaka körül...

Az arany árfolyama immár hetek óta várakozó álláspontról figyelte a Görögország okozta tartós bizonytalanságot. Az utóbbi időben a jegyzések nagyobb kilengések nélkül ingadoztak egy 2%-on belüli, 1520 és 1550 dollár közötti sávban. Ebben a rekordszinten kialakult árfolyamtartományban, mint szélcsendes vizeken vesztegelt a sárga nemesfém, mintha csak újabb viharokra várna. A vihar előszele aztán a múlt hét végén valóban meg is érkezett, az olaj árába történő beavatkozás magával rántotta a teljes nyersanyagpiacot.
A pénzpiacok folyamatos bizonytalanságára a szezonálisan amúgy pangó aranypiac rekordközeli jegyzésszintekkel reagált egészen a múlt hét közepéig. A csütörtöki nap azonban nem várt fordulatot hozott, hat hete nem látott, meglepő esést produkálva, amely aztán a pénteki kereskedés irányára is rányomta a bélyegét. A sárga nemesfém unciája végül 1514,75 dolláron zárta az elmúlt hetet a londoni kereskedésben, ami ugyan nem drámai visszaesés, de dinamikájában mégis elgondolkodtató 1,5%-os csökkenés. Az ezüst 1,86%-ot veszítve, 34,73 dolláron búcsúzott a héttől. Korábban még minden jel arra utalt, hogy a sárga nemesfém kurzusa kitör, és akár egy kisebb rali is következhet. Ezt valószínűsítették az euróövezet válsága mellett az USA-ból érkező rossz gazdasági hírek, miszerint tovább sínylődik az ingatlanpiac és a foglalkoztatottság, államcsőddel fenyeget a törvényes plafont elérő amerikai államadósság, romlanak a növekedési előrejelzések, és kifut a mennyiségi lazítás programja.
Ebbe a képbe robbant be a hír, hogy a 28 legnagyobb energiafelhasználó ipari országot tömörítő Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency, IEA) – amelynek egyébként Magyarország is a tagja – hozzányúl az olajtartalékaihoz és 60 millió hordó olajat dob a piacra. Az IEA akciójának kinyilvánított célja, hogy a magas olajár letörésével serkentse a gazdasági növekedést, és fékezze a lopakodó költségoldali inflációt. A bejelentés hírére az olaj világpiaci ára azonnal mélyrepülésbe is kezdett, húzva magával lefelé a nemesfémeket és a többi ipari nyersanyagot. A pénzpiacok jelenlegi helyzete a szereplők nagy elbizonytalanodásáról tanúskodik. Jól leolvasható ez a vezető devizák egymáshoz viszonyított árfolyamán, amelyek az éppen aktuális hírbörze függvényében elképesztő kilengésekre is képesek egymással szemben. Az aranypiac.hu elemzői szerint a dollár és az euró valós értékét így már nem is azok keresztárfolyama, hanem a fizikai nyersanyagok, az arany, az ezüst, az ipari fémek és természetesen az olaj árjegyzése tükrözik a leghitelesebben. Ezek azt is jelzik egyben, ahogy fokozatosan szorul a hurok a bizalomra épülő papírpénzek nyaka körül.
Forrás: Privátbankár

2011. június 26., vasárnap

5.000.- dollár???????????

Nagyon kevés olyan aranybánya van, amely az elkövetkezendő öt évben megkezdi működését - írja a Standard Chartered szakértője egy mai elemzésében. A kínálat beszűkülése pedig pont egy olyan időszakban történik, amikor a központi bankok nettó eladókból nettó vásárlókká válnak, ennek eredményeként pedig a kínálati oldalon szűkösség lépne fel még akkor is, ha a kereslet csak lassú növekedést mutatna - véli az elemző.  A Standard Chartered az elsők között van, amely az aranypiac kínálati oldalát is vizsgálja - írja a CNBC. Miután 345 aranybányát vizsgáltak meg elemzésük során világszerte, arra a következtetésre jutottak, hogy évente áltagosan mindössze 3,6%-kal emelkedhet a globális aranytermelés világszerte. Brian Kelly, a Brian Kelly Capital feje szerint a legtöbb elemzés a Kína és India felől érkező keresletre fókuszál, amely olyan gyorsan el is tűnhet, mint ahogy megjelent. Bár ez nem valószínű, hogy bekövetkezik az elkövetkezendő öt évben, miután a központi bankok diverzifikálják tartalékaikat, amelyeket most főként amerikai dollárban tartanak és a fejlődő országok is több aranyat vásárolnak. "Jelenleg Kína devizatartalékainak 1,8%-át teszi ki az arany. Ha ezt a globális átlagra, vagyis 11%-ra kívánja növelni, az azt jelenti, hogy még 6000 tonna aranyat kell vásárolnia, ami 2 éves aranykitermelésnek felel meg világszinten" - mutatott rá a Standard Chartered stratégája. A Standard Chartered nem csak fizikai arany és arany ETF-ek vásárlására bíztatja ügyfeleit, hanem a kisebb aranybányákkal rendelkező társaságok részvényeit is ajánlja. Az elemző szerint 5000 dollárig is emelkedhet az aranyár a jelenlegi, 1500 dollár körüli szintről.
Forrás: Portfolio

2011. május 8., vasárnap

...az igazi dráma az árutőzsdén zajlott...

A világgazdaság online magyarázza az elmúlt napok történéseit: negyedik napja esnek az amerikai részvények, de az igazi dráma az árutőzsdén zajlott. Az arany és ezüst folytatta az esést, ahogy a befektetők sorra bezárták a pozíciójukat, hogy realizálják a több hónap alatt összegyűlt profitot. Az ezüst (SLV) -12.5%-ot zuhant (összesen -30%-ot 4 nap alatt), megbüntetve azokat, akik a könnyű pénz reményében long pozíciót vettek fel a nemesfémekre, az elmúlt pár napban. Oszama bin Laden halálhíre is okozhatott némi megingást egyes befektetőknél, akik ebben a dollár erősödésére láttak esélyt, ami jellemzően negatív hatást gyakorol a nemesfémek jegyzésére. És végül hétfőn látott napvilágot az a hír is, miszerint több nagybefektető (Soros György, John Burbank) különböző okokból kifolyólag csökkenteni kezdte a nemesfémpiaci befektetéseit. A lejtmenet egyértelműen a határidős piacok irányából indult el, amit csak gerjesztett az, hogy a kedvezőtlen árfolyam-elmozdulás pluszban még automatikus eladási megbízásokat is aktivált a számítógépes kereskedőprogramokban, míg Mexikó, Oroszország és Thaiföld jegybankjai egyaránt jelentősen növelik aranytartalékaikat. Az IMF adatai szerint a mexikói jegybank januárban még csak 6,9 tonna arannyal rendelkezett, de márciusig további 93,3 tonnával növelte készleteit, így a trezorokban most mintegy 100 tonna található. Thaiföldön a jegybank több mint 108 tonna arany fölött diszponál, de mindez eltörpül a 811 tonnára rúgó orosz aranytartalékok mögött.

2011. május 6., péntek

Miért esik az arany ára?...

Újabb zuhanást okozott az ezüst és az arany árában szerdán, hogy a Wall Street Journal arról írt, Soros György alapja megkezdte a kiszállást a nemesfémekből. Az ügylethez közeli források szerint Soros György hedge fundja és más nehézsúlyú befektetők aranyat és ezüstöt adtak el, írja a Napi. Sorosék az elmúlt két évben jelentős mennyiséget vásároltak a nemesfémekből. A tudósítás szerint az eladások a kilenc hónapja tartó nemesfémrally végét is jelezhetik, bár megjegyzik, hogy más jelentős befektetők − mint például a hedgefund-menedzser John Paulson − továbbra is kitartanak az arany és az ezüst mellett. A nemesfémpiacokkal kapcsolatos bizonytalanság már a Goldman Sachs elemzőit is foglalkoztatják. Legfrissebb elemzésük szerint az arany a Goldman egyik favoritja az árupiaci termékek közül, mely a devizapiacokon fokozódó bizonytalanság és a középtávú inflációs kockázatok miatt továbbra is a befektetők fókuszában maradhat. A neves intézmények jelentős befektetései megerősítik, hogy intézményi pénzek is felszálltak arra a trendre, amelyet eddig a lakossági befektetések uraltak, olvashattuk az index.hu-n.

2011. május 4., szerda

...az árfolyamgörbe egy hosszútávon emelkedő, széles trendcsatornán belül helyezkedik el.


Ben Bernanke jegybankelnök nyilatkozatainak (USA Központi Bank) hatására,  /elemzők szerint/ felhajtó ereje van az arany árfolyamának. A Fed bejelentette, hogy az amerikai kamatok egyenlőre még nagyon alacsony szinten maradnak, melynek következménye az arany unciánkénti árának radikális növekedése. Az Egyesült Államok monetáris politikájáról szóló legfrissebb hírek hatására hanyatlásnak induló USA-dollár többek között a forint vele szembeni jegyzésének is kedvezett, ami miatt viszont az arany forintra átszámított árfolyama egyelőre továbbra sem képes érdemi elmozdulásra – olvashattuk a privátbankár.hu-n. Jól látható, hogy az arany ára töretlenül tör felfelé, az árfolyamgörbe egy hosszútávon emelkedő, széles trendcsatornán belül helyezkedik el. A leírtakra utalva, nem is csodálkozhatunk, hogy a piaci hangulatot „tüzesnek” aposztrofálják.