2010. február 7., vasárnap

Tőzsde index

A világ tőzsdéin különféle indexeket képeznek a befektetők jobb és közérthetőbb tájékoztatása céljából. Az indexek tömören, egy szám megadásával jellemzik a pénzügyi piacok egy meghatározott szegmensét, így az index változásából könnyen meghatározható a piac mozgásának iránya és nagysága, folyamatos figyeléséből pedig a trend iránya. Indexeket számolnak a részvények napi árfolyamából, az államkötvények- és a kincstárjegyek hozamából. A világ értéktőzsdéinek iránytűje a New York-i Részvénytőzsdén (NYSE) számított Dow Jones Industrial Average részvényindex, a Dow Jones index-család legismertebb tagja. 1896 májusában publikálta először újságjában a Dow Jones and Co. cég. Népszerűségét inkább a tradíciónak, semmint pontos reprezentációjának köszönheti. A részvényindex értékének jövőbeli alakulása mindig izgatta a befektetőket. Többféle közelítés létezik ennek rövid- illetve hosszú távú becslésére. A fundamentális elemzések célja, hogy kiderítsék a cégek részvényeinek alul,- illetve felülértékeltségét. A részvényindexek vizsgálatának sokfélesége ellenére meg kell jegyeznünk, hogy a részvényindexek jövőbeli értékének pontos meghatározására egzakt módszert még nem találtak (talán nem is lehet). Ugyanakkor a kifejlesztett módszerek lehetőséget adnak, hogy a befektetők azok mérlegelésével helyezzék el pénzüket.